Miniszter és szenzációs üzletember

<p>A közéleti szereplők kötelező vagyonbevallási nyilatkozata kapcsán múlt héten feltették Robert Kaliňáknak a kérdést, min keresett a legjobban a tavalyi évben.</p>

A belügyminiszternek ugyanis a fizetése mellett 342 ezer euró bevétele is volt, melynek pontos eredetét nem kell feltüntetnie, csak magát az összeget. Kaliňák az újságírói kérdésre hanyagul azt válaszolta, „egy részesedési alapból” kapta a pénz javát, de a pontos nevét nem is tudja, „olyan szörnyű a rövidítése, nem is bírtam megjegyezni”. És azt is hozzátette, miért nem óhajtja megerőltetni az emlékezetét. „Amikor azokat a demagóg dolgokat írták rólam, mindannyian hozzájutottak a részvényesi portfóliómhoz. Mivel felhasználták azokat az információkat, nálam már hiába kopogtatnak ilyen kérdésekkel.” Ez volt Kaliňák válasza, és most térjünk vissza a valóságba.

A belügyminiszter a sajtó számtalan firtatása ellenére soha nem hozta nyilvánosságra, hogy mely cégekben vannak részvényei. Azokban az időkben, amikor még igyekezett jóban lenni az újságírókkal, az újságírónőknek meg kifejezetten udvarolt, előszeretettel rukkolt elő olyan válaszokkal, hogy az Apple cégben vannak részvényei, meg a Walt Disney-nél. Hát, ha valóban ezeknél lett volna részesedése, alaposan megsínylette volna a 2008-ban beköszöntő világméretű válságot. Azonban semmi ilyesmi nem történt, Kaliňák 2008-ban is szépen keresett, a fizetésén felül további 282 ezer eurót. Pavol Škriniar gazdasági szakíró elemzése szerint a következő évben, amikor minden 50–100 százalékkal esett vissza, Kaliňák 152 ezer eurót keresett – nos, ez volt a mélypont számára. 2006-ban lett miniszter, és azóta olyan sikeresen fektetett be, hogy 2016 végéig összesen 3 461 719 euró nyeresége volt. Senki még csak nem is sejti, hogy mivel keres ilyen szépen a belügyminiszter. Azt viszont mindenki tudja, hogy üzletelt az áfásszámlás vállalkozó Ladislav Bašternák-kal, akitől megvette részesedését a B. A. Haus cégben. Hajdanán Margita Mečiarová ifjabb Rezeštől vett egymillió koronáért részvényeket, hogy három hónap múlva mesés nyereséggel, 60 millióért adjon túl rajtuk. Kaliňák azért nem annyira sikeres üzletember, mint Margita asszony, de az ő esetében Bašternák is ugyanúgy viselkedett, mint Rezeš – mintha az lett volna a cél, hogy az eladással minél többet veszítsen.

A kormányfő és a Smer háborog, hogy az ellenzéki képviselők leváltanák Kaliňákot, hiszen a legutóbbi próbálkozás óta „semmilyen új információ nem bukkant fel”. Ez persze nem igaz, elég felidézni, hogyan adott el Kaliňák a belügyminisztérium tulajdonában levő telkeket, hogyan zajlott a közbeszerzés a belügyminisztérium új kórházának felszerelése esetében, a közbeszerzési törvény megsértésével. Időközben az is bebizonyosodott, hogy a pozsonyi lakásmaffia egyik vezetőjét, Jozef Dragót felvette a rendőrség kötelékébe, és arra az esetre is emlékszünk, amikor a rendőrök lelőttek egy ártatlan fiatalembert, mert nem állt meg az autójával.

De ha nem is került volna elő „semmilyen új információ”, a régiek is bőven elegendőek arra, hogy a belügyminiszter leváltása állandóan napirenden legyen a parlamentben.

A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?