Minek nevezzelek?

A házban senki sem diszkriminálta őket, ha a hátuk mögött beszéltek róluk, a nevükön emlegették őket, nem úgy, hogy „azok a cigányok”, s hogy folyik bennük ilyen vér, azt enyhén barna külsejük, s főleg az alapján lehetett tudni, hogy cigányul veszekedtek, s hát a veszekedést, legyen bármilyen nyelvű, a panelfalak nem szívják magukba. Egyszer kapcsolatba kerültem egy alapítvány munkatársával. Épp egy al­alapítvány létrehozásán szorgoskodott, tehetséges roma fiatalok felfedezésére és hosszú távú támogatására. Szólt, hogy ha ismerek ilyen fiatalt, irányítsam őt hozzájuk. Rögtön eszembe jutott a szép hangú lány. Alig vártam, hogy hazaérjek. Izgatottan kopogtam a család ajtaján. Örömmel fogadtak, én meg felvillanyozódva elmeséltem, hogy van egy ilyen lehetőség, jelentkezzen a lány, biztosan támogatni fogják, hisz tényleg nagyon tehetséges. Ott ült az ülőgarnitúra öblös foteleiben az apa, az anya és a lány, a háttérben szólt a tévé, a kovralszőnyegen kiskutya ugrándozott, mert abban az időben már elkezdődött a városiak kutyamániája. Lelkesen előadtam a kínálkozó lehetőségeket, s föl sem tűnt, hogy nem is örülnek. Aztán amikor befejeztem, az apa kijelentette, hogy nem érti, miért mondom ezt nekik, mikor ők nem romák. A meglepetéstől szóhoz sem jutottam. Mi nem vagyunk cigányok, mi szlovákok vagyunk, közölte nyomatékosan. Nem is roma származásúak? Nem, mi szlovákok vagyunk, ismételte még egyszer. De ez egy nagy lehetőség, próbálkoztam, aztán észbe kaptam, hogy talán sértőnek érzik a szándékomat. Na, viszlát! A napokban Pozsonyban villamosra vártam. A megállóban felbuk­kant két nő. Rajtuk kívül nem volt ott senki, én hátrébb álltam, nem láthattak. Magyarul beszélgettek, elég han­gosan. Azon tanakodtak, melyik villamossal jutnak el leggyorsabban a buszállomásra. Közelebb mentem, hogy segítsek. Amikor megláttak, azonnal szlovákra váltottak. Odamentem, és magyarul közöltem velük, hogy a buszállomásra nem megy villamos, menjenek át az út túloldalára. Pani, ale my nerozumieme po maďarsky, szakítottak félbe ellenséges hangon. Ha nem, hát nem, gon­doltam, s hagytam, hogy felugorja­nak az épp érkező villamosra. Egyébként a szép hangú lányból sosem lett énekesnő. Néhány kapualjjal arrébb takarít. Nagyon sajnálom.