Minek nekünk a színház, ha ott a politika

A kocsmát hamarabb kinyitották, mint a színházat. Utóbbiban 50 főre limitálva a nézőszámot. Ez is sok mindent elárul egy népről.

Miért fontosabb a sífelvonó, mint a kultúra, mi van e mögött? A politikusok érdektelensége, alkalmatlansága? Bosszú? Egyes kommentelők szerint a művészeknek árut kellene kirakniuk az élelmiszerboltban.

A kulturális élet résztvevőire a pénzügyminiszter is feni a fogát, a magasabb adók és járulékok a szabadúszókra is vonatkoznának. Eközben a kultúrának egyetlen cent sem jut az uniós helyreállítási milliárdokból – ha nem számítjuk ide a műemlékek felújítását.

Asztalcsapkodás és aláírásgyűjtés kellett, hogy a kormányzat több nézőt engedjen be a színházakba, kulturális rendezvényekre. Telt ház helyett fél ház – beoltottaknak és fertőzésen átesőknek.

Talán az ismeretlentől való hagyományos félelemről van szó? Mert sok politikus számára ismeretlen a kultúra. Eközben meg a politizáló színház nem is létezik nálunk – összehasonlítva a világ többi részével. Például egy svájci rendező 14 órás előadást csinált a kongói polgárháborúról és erőszakról, felhasználva a bűnösök és az áldozatok találkozásáról készült felvételeket is. A találkozókat ő maga szervezte meg, filmet készített és könyvet is írt belőlük.

Aztán ott van a fehérorosz színházi rendező, Andrej Kurejcsik. Sértődöttek címmel darabot írt a fehérorosz forradalomról, szerepel benne egy bizonyos Alekszandar Lukasenka, meg a fia. És az ellenzéki Szvjatlana Cihanouszkaja. Az Öreg, a Fiatal, az Új. Természetesen „kormányellenes” tevékenysége miatt emigrálnia kellett – mellesleg Szlovákiában kapott menedékjogot. Veszélyes lehet a művészet? Persze, mind a politikusokra, mind a művészekre. Na meg aztán a politika színházzá vált, számos ripaccsal. A művészek meg időnként kilépnek a komfortzónájukból és „politikai” néptribunussá válnak. Tökéletlen szerepcsere. Nem csoda, hogy a politikusok a politikában és a kultúrában is meg akarják őrizni a dominanciájukat. Nehogy már a kultúrába ne legyen beleszólásuk…

De van néhány alapvető különbség. Például a színészek, művészek kitanulták a szakmájukat. Míg a színház a lélek legrejtettebb bugyrait nyitogatja, a lét értelmét és a mélyebb jelentéseket keresi, a politika legtöbbször a felszínt kapargatja kancsalul. Katarzis helyett gyűlöletet szít és a legalantasabb ösztönöket igyekszik felpiszkálni.

Melyik színházra kíváncsi ebben a „konkurenciaharcban” a nép?

Peter Scherhaufer
A szerző a Trend kommentátora