Mindent vissza! Sőt: mindent is!

A mellettem ülő csíki melós az orra alatt dörmögi: szálltál volna föl az ezeréves határon! Vigyorgunk mind, magyarok: erre varrjál gombot, kutya Trianon!

A magyar ember revizionista, no. Van ebben valami otthonosság, még a legliberálisabbaknak is.

Én, anyásként, duplán derülhetek: nem engem szívatnak 100 éve román, szlovák, szerb kalauzok. Idősödő utastársaim mindegyike a gyerekénél, unokáinál járt Magyarba’ – és azok bizony az én nyugdíjamat fogják fizetni. Magyarország demográfiai csökkenését ’90 óta határon túli véreink pótolták, ha nem is teljesen. Állítólag már az első Orbán-kormány háttéranyagaiban szerepelt, hogy évente 20 ezer plusz emberre lesz szükség a magyar gazdaságban, és nem nehezen integrálható kínaira, hanem rendes magyar emberekre. Eközben 30 éve az a kisebbségi magyaroknak szóló támogatások fedősztorija, hogy a szülőföldön maradást segítik. Néha valaki elszólja magát, mint jó évtizede Mikola István fideszes politikus, aki szerint a kettős állapolgársággal együtt adott szavazati joggal a Fidesz 20 évre bebetonozza a kormányzását (ami persze nem így van, de 1–2 mandátumot hoznak a hálás határon túliak, ami kétharmadot is ért már), vagy a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője, aki kikottyintotta, hogy a határon túli futballakadémiák rendeltetése: utánpótlás a Felcsút csapatának.

Kárpátalja és Vajdaság magyarsága épp most alakul diaszpórává (amiről persze nem csak a Fidesz nemzetiesítő politikája tehet, de a kettős állampolgárság visszafordíthatatlanná tette).

Szlovákiában és Romániában a kisebbségi eliteknek egyelőre még vannak választóik. De már nemcsak itt, hanem Romániában is mind többen keresnek maguknak többségi pártot vagy a korrupcióellenesség nyugatos populistáit: Čaputovát, Codruta-Kövesit.

A kisebbségi elitet – amely működteti a párhuzamos kisebbségi társadalmakat – az legitimálja, ha forrásokat tud szállítani saját közösségének. 

A Híd a szlovák, az MKP a magyar kormány pénzével versenyez szavazóért. Előbbi, úgy néz ki, a Ficóékkal való boltolás miatt a semmibe vezető hidat épített, hiába vannak tényleges eredményei kisebbségi téren.

Vetélytársa pedig, az eljelentéktelenedést megelőzendő, a Kárpát-medencei wannabe hegemón, Orbán Viktor szatellitjeként működik. Megyei képviselői magyarul teszik le az esküt, aztán a nagyszombati megyefőnököt, Viskupičot elviszik Kövér házelnökhöz. „Amikor a miniszterelnök úr megkérdezte, hogyan tudna segíteni a magyar állam Komáromnak és a régiónak, arról beszéltem, hogy itt van a volt mezőgazdasági iskola, amelyet éppen akkor árult a megye, azt meg lehetne venni, és csinálni egy erős magyar mezőgazdasági szakközépiskolát, mert az nincs az országban, és Komárom a mezőgazdasági régió közepén helyezkedik el. (…) Orbán Viktor felvetette, mi lenne, ha épülne egy új stadion. Azt feleltem, miért ne, ha az egyéb fejlesztések mellett erre is jut” – mesélte az Átlátszónak egy komáromi politikus. Betonra, sajtóra bőven jut, tudástranszferre kevésbé – hogy ne legyen versenyhátrány, inkább fölszámolják a CEU-t is. (Hacsak a Néppártban maradásért nem lesznek kénytelenek mégis megtűrni.) 
A Kárpát-medencében nem hogy a társnemzeti lét, hanem már az interetnikus alkuk is elfelejtődnek, nincs más, csak a budapesti geopolitikai építkezés. Kormánybiztos felügyeli Kárpátalját, a kormány ezután az uniós és magyar közpénzből felhizlalt magyar – egyébként piacképtelen – oligarchái régiós befektetéseihez tolja az ingyenpénzt, s az otthoni után a külhoni magyar sajtót is megvette a Fidesz. Előbb Szlovéniában, majd Romániában, ahol Demeter Szilárd intézte a Fidesz sajtóbevásárlását, akit a párt most a magyar kultúra „rendbe tételére” helyezett át. (Egy szintén erdélyi magyar így kommentálta a Facebookon Demeter kinevezését a Petőfi Irodalmi Múzeum élére:  „Olyanok vagyunk, mint a sonderesek a gázkamrák mellett.”).

A Fidesz tagadhatatlanul működteti a kisebbségi magyar társadalmakat. Cserébe pártjaikat a NER részévé tette, és a magyar állam fennhatósága megjelent a határon túl is. A virtuális nemzetegyesítés intézményesedik. Ki így detrianonizál, ki úgy, mint mi a vonaton. A harmadik út eltűnt.
A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró