Mindenkire egyformán érvényes?

Elképzelem, milyen lehet ott ülni. Ideális hely újévi tervek, álmok szövögetéséhez.

Egyik álmom, elmenni egy ilyen helyre. Ehelyett a lakótelepi park egyik padján ülök, de manapság ennek is örülni kell. A szilveszter éjjeli robbanótöltetek maradványait már összeszedték, a „mulatság” egyetlen árulkodó nyoma a felborított „toi-toi”. Ezt a szerencsétlen vécéfülkét minden szilveszterkor támadás éri, jobb esetben feldöntik, de a tavalyit fel is robbantották. Még a közeli játszótér homokozójába is jutott a darabjaiból.

Hát én most itt vagyok és olvasom, Djokovicsot nem engedték be Ausztráliába, mert „magánélete védelmére hivatkozva” nem árulta el, be van-e oltva. Igaz, ennek ellenére először kivételt kapott. A dolog körül már szinte világháborús helyzet alakult ki, nem is akarok belemenni. Valójában csak az alapkérdés érdekel. Az, hogy a szabályok mindenkire egyformán érvényesek-e.

Amikor nálunk életbe lépett az OTP-rendszer, a kedvenc kávéházamban történt, hogy bejött egy szlovák celebekből álló társaság. Szinte átgázoltak az igazolást kérő pincéren, s nyomultak egyenesen befelé. Ekkor a lengőajtó mögül kijött egy nagyon elegáns, nagyon határozott férfi, odament a celebek asztalához, s nagyon udvariasan megkérte őket, mutassák fel az igazolásukat. Azok elkezdtek röhögni, hogy „ugyanmá, haver, csak nem veszed ezt komolyan”. Mire ő ugyanolyan udvariasan felkérte őket, hogy távozzanak, mert nem lesznek kiszolgálva, mert az ő tulajdonában levő kávéházban ügyel arra, hogy a vendégei biztonságban érezhessék magukat. A társaság szitkozódva elvonult, a többi vendég pedig megtapsolta a tulajt. Igen, ilyen helyre szívesen megy az ember.

Egy másik kávéházban mást tapasztaltam. Már hűvösödött odakinn, nem lehetett a teraszon ülni. Igazolást nem kértek, de nem volt ott senki, hát gondoltuk, arra az egy teányi időre bemegyünk. De huzat és hideg volt odabenn, mert az ablakok és a bejárati ajtó is tárva-nyitva volt. Nem lehet becsukni, mondta a pincérnő, ez a főnök utasítása. Nem kérnek igazolást, de kell, hogy járjon a levegő. Akkor mi felálltunk, egyrészt mert nem bízok olyan főnökben, aki a kiskaput keresi, másrészt a hideg miatt.

Már indultunk kifelé, amikor bejött két híres szlovák focista két nővel. Milyen hideg van itt, mondták a nők. Erre az egyik focista odaszólt a pincéreknek, hogy csukják be az ajtót. A pincérnő kezdte mondani, amit nekünk is, viszont a kollégája indult becsukni az ajtót. A pincérnő meg akarta állítani, mire az illető azt válaszolta neki: „ugyan már, a főnök nincs itt, csak nem fogunk veszekedni a Hamšíkkal”.

Mondjuk Djokoviccsal ellentétben Hamšík semmiről sem tehetett.