Minden szavazat kell

Rimaszombat/Losonc. Mikuláš Dzurinda kormányfő és Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kíséretében tegnap nyílt fórumon vett részt Jozef Mikuš, az SDKÚ, SDK, KDH és az ANO megyeielnök-jelöltje. Bugár Béla bevezetőjében hangsúlyozta, az MKP is támogatja a jelöltet a szombati választásokon.

Rimaszombat/Losonc. Mikuláš Dzurinda kormányfő és Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kíséretében tegnap nyílt fórumon vett részt Jozef Mikuš, az SDKÚ, SDK, KDH és az ANO megyeielnök-jelöltje. Bugár Béla bevezetőjében hangsúlyozta, az MKP is támogatja a jelöltet a szombati választásokon. Mikuš beszédében kifejtette, jól ismeri a régiót, gyökerei Gömörbe nyúlnak vissza. A megyeielnök-jelölt elmondta, tudomása szerint a déli járásokban attól félnek, hogy Besztercebánya nem arányosan fogja az állami pénzeket szétosztani, az északi régió települései fognak előnyt élvezni. "Besztercebánya távol van Rimaszombattól és Losonctól, ráadásul a kerületi székhelyen a gondok teljesen eltérnek a déli régió problémáitól - mondta Mikuš
- Ha megnyerem a választásokat, szorgalmazni fogom egy regionális fejlesztési iroda kihelyezését a gömöri vagy a nógrádi térségbe. A jelenlegi területi felosztás Besztercebányának sem felel meg, és szerintem csak idő kérdése, mikor alakít Gömör és Nógrád egy önálló megyét." Az elhangzottakhoz Dzurinda hozzáfűzte, az SDKÚ választási programjában is szerepel az ország 12 megyére való felosztása. "Minél többen menjenek el választani és figyelmeztessék a rokonokat, ismerősöket is, hogy szombaton járuljanak az urnák elé." - mondta Dzurinda. Bugár Béla is döntő fontosságúnak nevezte a szombati választásokat. Azzal kapcsolatban, hogy a Rimaszombati járást a megye parlamentjében "csak" magyarok fogják képviselni, az MKP elnöke elmondta: "Ha mi elvállaltuk az egész régió képviseletét, akkor az egész járást fogjuk képviselni és nem csak annak egy részét. Minden megállapodást betartunk, akkor, is ha nem írásban kötünk egyezséget. Bennünket az adott szó is kötelez." Arra a kérdésre, hogyan képzeli el a régióban a romák támogatását, Mikuš elmondta: a szociális pénzek folyósítását valamilyen formában összefüggésbe kellene hozni az alapműveltséggel. (tt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?