Minden matematika

„Maci Laci és Bubu málnát szedtek, összesen 1260 szemet. Mindketten ugyanannyit ajándékoztak a vadőrnek. Így Bubunak annyi maradt, mint amennyit a vadőrnek adott, ez harmadrésze annak, amennyi Maci Lacinál maradt. Hány szem málnája maradt Maci Lacinak?”

Nem árulom el, hányadik osztályosoknak szól a feladat, de sokáig gondolkodtam rajta, eredménytelenül. Aztán szétküldtem néhány bölcsész ismerősömnek, és némiképp megkönnyebbültem, amikor dühösen reagáltak. Matekból csak a szerencse és tanáraim bölcs beletörődése segített át az alap- és középiskolán. A túlélési ösztön csodákat művel: már ötödikesként az osztály legjobb matekosával kezdtem barátkozni. Ez a barátság olyan szépen alakult, hogy hét éven át mellette ülhettem, dolgozatoknál ő oldotta meg az én feladataim felét, miután a sajátjaival hamar végzett. Feleléseknél pedig súgott, de olyan profin, hogy apró kézmozdulatokból, fejcsóválásból is értettem, mit kell írnom a táblára. Erőfeszítéseit a magyardolgozatoknál háláltam meg, amelyekkel én végeztem rekordgyorsasággal. Ha viszont véletlenül olyankor hívtak ki felelni, amikor padtársam hiányzott, úgy álldogáltam a tábla előtt, mint Karinthy rossz tanulója. Legtöbbször nem is tudtam követni, mivel foglalkoznak körülöttem. „Foglalkoznak vidáman és ruganyosan és hangosan... és amiből ő soha nem fogott fel semmit... néhány mondatot jegyzett meg eddig, s azokon úszott...” (Tanár úr kérem). Pedig istenemre mondom, hosszú estéken át ültem a matekkönyv fölött.

Érdekes, hogy a mai napig gyakran álmodom matekórával. Kihívnak felelni, persze semmit sem tudok, eleve reménytelen a helyzet, lásd Karinthy remekművét. A megalázó feleltetésnek csak nem akar vége szakadni. A tanár lassan rájön, hogy alapvető matematikai kunsztokkal sem vagyok tisztában, és felteszi a kérdést: mi keresnivalóm van nekem negyedikben, hogyan evickélhettem el idáig? Állok, vörös a fejem, az osztály kuncog. És nem súg senki...

Csodák csodája, nem vagyok egyedül ezzel az álommal. Egy barátom, az irodalomtudományok doktora, azt szokta álmodni, hogy nem érvényes a matek érettségije, nem ismerik el a jegyét, ezért visszamenőleg az összes titulusát érvénytelenítik, ha nem tesz pótérettségit. Egy filmrendező ismerősöm hasonlót mesélt, csak ő álmában puskázásból „bukik meg”: a tanár felfedezi a tolltartó alatt a puskát, és szegény diák hiába magyarázza, hogy a cetli tévedésből maradt a padon. Az ember lelkébe mélyen belevésődnek a kudarcélmények, feldolgozásuk akár évtizedekig eltarthat. Főleg akkor, ha más tantárgyakban osztályelső, sokkal kevesebb munkával. Így magyarázta a dolgot a filmrendező, aki nemrég kapott díjat egy nemzetközi fesztiválon, és aki egyébként minden nehézség nélkül zsonglőrködik milliós tételekkel, ha egy-egy film költségvetéséről van szó…