Minden a legnagyobb rendben?

Ha nem, semmi baj. Nagypályás meccsre bemerészkedő kisstílű szélhámosoknak nem jár társadalmi emlékezet, főleg, ha egy vasat sem kaptak. Nagyobb baj, ha effélének tekinti kormányunk az egyik egészségbiztosító tulajdonosait.

Nemegyszer leírtuk már, hogy az egészségügyi ellátás nagy biznisz, kisstílűnek ebben az üzletben maximum azt a kórházigazgatót tekinthetjük, aki a felesége mosodájának adott közmegrendeléssel szipolyozta a kórház pénzét, amíg valaki le nem állította. Ebben az ágazatban bizony kemény üzletemberek és nagyon is képzett, minden hájjal megkent jogászok mozognak. Az Union sem kispályás játékos, és nem adja fel, ha már egyszer beperelte az államot, mert az megfosztotta a nyereségétől. Lehet morfondírozni azon, hogy valakinek az egészségügyi biztosítás nyereséget termel, de nem segít: a nyereség az üzlet egyetlen mozgatórugója, anélkül minden vállalkozás olyan, mint a szörnyű állapotokban leledző, a szuperprofittal versengő veszteséges állami vállalatok, ahol a politikai széljárástól függően ki-ki csókosa, haverja kap pozíciót, mesés lelépővel a végén. Az Union tulajdonosai nem ilyenek. Pontosan kiszámították, mennyit tesznek a boltba és mennyit várnak tőle. Ezt akadályozta meg az első Fico-kormány nyereséget tiltó rendelkezése, s ezt támadta meg a döntőbíróságon az Union tulajdonosa. A döntőbíróság úgy ítélte meg, hogy a kormány a befektetéseket veszélyeztető módon döntött, és fizetésre szólította föl az államot. Az állam sem volt rest, potom hárommillióért bérelt jogászokat és a döntőbíróság döntését bíróságon támadta meg. Ahol, minden jel szerint, Szlovákia piszkosul vesztésre áll. Erről a helyzetről nem alázattal és politikai konzekvenciákat levonva beszél a kormányzat, hanem azt tolja a lakosság képébe, hogy nem fizetünk, nincs még vége a pernek.

A kormány azt állítja, eltart még egy ideig a pereskedés, „hisszük”, hogy nyerünk. S ha mégsem? A mai 22 milliós büntetés és annak tartozéka, plusz a jogi képviselet évek alatt mégis mekkorára duzzadhat? Ki a fenét érdekel, ha a per elhúzódik, a mai garnitúra már nyugdíjban lesz, mi és a gyerekeink meg majd fizetünk, mint a katonatiszt. Közben a kormányzat a biztosítók kisajátítását készíti elő – ami nem ugyanaz, legitim politikai döntés, egy népképviseletnek szabad úgy döntenie, hogy csak állami biztosító kell, ha erre mandátumot kapott a választótól. Csak egy kérdés marad: ha a pert elveszítjük – márpedig miért nyernénk meg, ha elejétől fogva minden valamit érő jogász azt mondta, nem jogszerű a nyereség szabályozása – és még kisajátítunk is, akkor a szociális érzékenységű kormányzat mégis hány milliót ad a biztosítótulajoknak mindanynyiunk munkával megtermelt adóiból csak azért, hogy juszt is bebizonyítsa, itt úgy lesz, ahogy megmondta? Mennyi olyan pénzt emészt fel ez az izommutogatás, amelyből pl. a nővérek és a tanárok bicskanyitogatóan alacsony bérét emelni lehetne? Nem tudjuk a választ, arra viszont emlékezzünk, mit mondott a sokak által utált és sokak által magasztalt Margaret Thatcher: A szocialisták legnagyobb baja, hogy egyszer csak elfogy a mások pénze. Szlovákiában már elfogyott, rég hitelből élünk, s ami most zajlik, annak levét unokáink isszák meg. A tiszteletben megvénülő nagypapák, akik erre a politikára voksoltak, reméljük hitelt érdemlően magyarázzák meg mindezt a még négykézláb járó szemük fényének. Egyébként meg minden a legnagyobb rendben, mondja a kormány, s mi elhisszük, hiszen ha minden miniszter úgy biztosítja be a rokonságát, mint Jahnátek a mezőgazdasági tárcánál, az ő unokáik a Bahamákról figyelhetik, hogy mások hova tolják majd a kigürizett adót nagyapáik ostobasága miatt.