Milyen volt – ilyen lett

Óriási, történelmi hatású szerencséje volt az országnak, hogy átalakításának folyamata egybeesett az integrációs felkészüléssel: külső, demokratizáló tényezőként hatott ránk az EU, amelyhez csatlakozni kívántunk. Az európai integráció nélkül Szlovákiát is az fenyegette, hogy az átalakulás a posztszovjet országok mintájára megy végbe és autoritatív rezsim ver gyökeret. Pontosan efelé tendált Vladimír Mečiar harmadik kormánya. Azonban az EU-tagjelölt országoknak a piacgazdaság kialakítása és az uniós normák átvétele mellett a politikai kritériumoknak is meg kellett felelniük. Ki kellett építeniük a demokratikusan működő intézményrendszereket és tiszteletben tartani a jogállamiság alapelveit, az emberi és kisebbségi jogokat. Szlovákia nem teljesítette a politikai feltételeket, ezért 1997-ben nem kapott meghívót az Európai Bizottságtól a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Főként az európai integrációs törekvések zátonyra futtatása eredményezte, hogy 1998-ban Mečiar és a HZDS súlyos választási vereséget szenvedett. Az új kormánykoalíció alkotmányos többséggel rendelkezett, így beindíthatta a szükséges átalakítási folyamatokat és felkészíthette az országot a csatlakozásra – méghozzá rekordgyorsasággal. Ez volt a két Dzurinda-kormány legnagyobb sikere. Az uniós intézményeknek akkor volt egy nagyon komoly fegyverük, amellyel nyomást gyakorolhattak az európai normák átvétele érdekében – egyszerűen leállíthatták a csatlakozási folyamatot. Az éves jelentések arra kényszerítették a kormányt, hogy minél hamarabb számolja fel a hiányosságokat és meghonosítsa az európai standardot. A csatlakozás után ez a demokratizáló nyomás megszűnt, és ellenőrzés hiányában szinte azonnal mutatkozni kezdtek a hanyatlás jelei. Már a második Dzurinda-kabinet idején jelentkeztek a tünetek, amelyek azt mutatták, hogy a kormányzásba beépül a rendszerszerű korrupció, és a gyanút évekkel később a Gorilla-akta igazolta. Az első Fico-kormány semmit sem tett a hanyatlás megállítása érdekében – sőt, elmélyítette a korrupcióra épülő rendszert. Egy uniós tagország politikai garnitúrája vígan megengedhette magának azt, amire egy tagjelölt állam gondolni sem mert. A Radičová-kormány bukása és a második Fico-kormány két éves ténykedése után világos, hogy az egykor kívülről érkező, demokratizáló és liberalizáló nyomást nem váltotta fel egy belső társadalmi nyomás. Pontosan ennek megfelelően néz ki az ország. Tíz éves EU-tagságunk után egyértelmű, hogy sokkal könnyebb belépni az unióba, mint elérni, hogy az unió a maga értékrendjével „otthonra” találjon Szlovákiában. A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora