Mikuláš Dzurinda két kilométeren

dzurinda k

Egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy első nekifutásra egyértelmű kudarcba fulladt a volt szlovák kormányfő visszatérésének kísérlete a hazai közéletbe. Ő azonban még nem adta fel, és tovább próbálkozik.

Bő egy hónappal ezelőtt hosszadalmas sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a jelenleg parlamenten kívüli Spolu párttal megalakítják a Modrá koalícia politikai tömörülést, amelybe minél több, hozzájuk hasonló demokratikus értékrendet valló érdeklődőt fogadnának be. Ugyan konkrétan nem említette, mégis nyilvánvaló, hogy valójában az 1997- ben sikeres modellt igyekszik megismételni, amikor a szlovák kereszténydemokraták és a liberális törpepártok egyesülésével megalapította a Szlovák Kereszténydemokrata Uniót (SDKÚ-DS), amely alig egy évvel később – az ugyancsak eredményes választási szereplést követően, a Magyar Koalíció Pártjának hathatós támogatásával – kipenderítette a hatalomból Vladimír Mečiart és cinkosait. Most három fontos célt ismertetett: megakadályozni Ficóék visszatérését a hatalomba, megszüntetni a jelenlegi kormánykoalíció által okozott, hovatovább elviselhetetlen káoszt, egyszersmind megerősíteni az ország transzatlanti és uniós kötődését.

Alighanem Dzurinda nagy csalódással fogadta az első visszajelzéseket, különösen a közvélemény-kutató ügynökségek felméréseit, amelyek legfeljebb kétszázalékos vagy ennél is kevesebb támogatottságot jeleztek a volt miniszterelnöknek és a tervezetének. Ilyen hűvös fogadtatást követően a legtöbben bedobnák azt a bizonyos törülközőt a politikai porondra, de őt nem ilyen fából faragták. Újabb sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen ismert maratonfutóként közölte, hogy eddigi próbálkozását két kilométernyi szakasznak tartja, márpedig a teljes táv több mint negyven. Vagyis nem lép vissza, és új elképzelésekkel rukkolt elő. Modrí – Európske Slovensko néven jórészt ambiciózus fiatalok bevonásával megkezdték a párt törvényes bejegyzéséhez szükséges legalább tízezer támogató aláírás összegyűjtését, ami csak látszólag könnyű feladat.

A legújabb mértékadó felmérések nem sok jóval kecsegtetik Dzurindát, aki az elmúlt századforduló éveiben Ivan Miklošsal és más akkori kormánypárti politikussal együtt sokat tett a mečiari diktatórikus módszerek felszámolásáért, továbbá a gazdasági reformok következetes alkalmazása érdekében. Néhány évvel később nem véletlenül nevezték Szlovákiát, főleg az uniós országokban, a Kárpátok kistigrisének.

Mégis, a mai napig felemás Dzurinda eddigi politikai pályafutásának a megítélése. A szlovák kereszténydemokraták (KDH) több politikusa még mindig nem felejtette el, hogy az exkormányfő a pártegyesítés ürügyén őket gyengítette. Az akkori és a mai ellenzék azóta azt veti a szemére, hogy az átgondolatlan privatizációval elkótyavetyélte az ország egyik stratégiai vagyonát, az energiaipart. Máig nincsenek jó véleménynyel politikai és gazdasági ténykedéséről a kispénzű polgárok, továbbá a nyugdíjasok, de még a középrétegekhez tartozók sem, mert ők sínylették meg a reformok ideiglenes következményeit. Külföldi, de a hazai szakértők is joggal dicsérték a reformok makrogazdasági eredményeit. Ám a gyalogpolgárok között egyre népszerűtlenebb lett. Emiatt 2006- tól két megbízatási időre ellenzéki képviselő lett, majd két évvel később kilépett az SDKÚ-ból, felhagyott a hazai politizálással és uniós tanácsadói tisztségeket vállalt.

Tapasztalatára, szakértelmére nagy szüksége lenne szétzilált országunknak, mert megfelelő partnerekkel rendet vághatna a jelenlegi politikai dzsungelben. Egyelőre azonban azok közé tartozik, akik ugyan a demokratikus erők összefogását hirdetik, de újabb pártok létrehozásával csökkentik a tényleges összefogás esélyét, hiszen még inkább megosztják potenciális támogatóik táborát. A jelenlegi ellenzékiek pedig kárörvendően szemlélik ellenfeleik tülekedését, amire egyelőre Dzurinda sem talál hatásos gyógymódot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?