Miért indított ellenkampányt?

A Dunaszerdahelyi járás választópolgárainak köszönet jár azért, hogy az MKP színeiben induló jelölteket bejuttatták a nagyszombati megyei önkormányzatba.

A Dunaszerdahelyi járás választópolgárainak köszönet jár azért, hogy az MKP színeiben induló jelölteket bejuttatták a nagyszombati megyei önkormányzatba. Örömmel nyugtáztuk azt is, hogy Kvarda József esélyei a második fordulóban növekedtek, hisz reményeink szerint a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban elmennek választani azok is, akik az első fordulóban ezt nem tették meg. Megyeielnök-jelöltünk esélyeit nagyban növeli az is, hogy a szlovák demokraták egyértelműen Kvarda József és Fehér Miklós mellett teszik le voksukat. Mindennek az ismeretében szomorúsággal tölt el bennünket, akik indultunk a választásokon, hogy Jarábik Balázs Siker után: marad az állóvíz? című írásában nem bírál, hanem egyenesen ellenkampányt folytat a Magyar Koalíció Pártjának jelöltjeivel szemben. Sőt nem riad vissza attól sem, hogy olyan megállapításokat tegyen, melyeknek semmi közük sincs a valósághoz; például, hogy a győztes „mindent visz” a régióban. Nem zavarja őt, hogy nem pártra, hanem egyénekre szavaztunk. Akárcsak az sem, hogy a kampány idején a jelöltek minden este gyűléseken vettek részt a járásban. Csak Dunaszerdahelyen több mint 10 ezer meghívót és információs anyagot küldtek szét, aminek a választási siker tanúsága szerint meglett az eredménye. Nem mi tehetünk arról, hogy a cikk írója nem vett részt a dunaszerahelyi művelődési házban tartott választási gyűlésünkön, ahol kérdéseit feltehette volna. A szerző a cikk megírása előtt a jelek szerint nem tájékozódott arról, hogy a városi alapszervezet tagjainak csaknem egyharmada huszonéves. Tehát nyitott kapukat dönget. Bízunk abban, hogy a magyar választópolgárok részt vesznek a megyei választások második fordulóján, és szavazatukkal hozzásegítik Kvarda Józsefet a megyei elnöki pozíció megszerzéséhez. Reméljük, a cikk írójának az az óhaja sem teljesedik be, hogy az MKP képviselői semmit sem tudnak majd elérni.

Berner Lajos, Domsitz Károly, Keszegh Pál, Marczell József, Miklós Dénes, Nagy Frigyes, Pázmány Péter, Sárközy Klára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?