Mibe lépjünk?

Az MKP és a Híd is megkönnyítené az új tagok felvételét a pártba. Úgy tűnik, annyira hasonló a két csapat, hogy véletlenül sikerült leutánozniuk egymást. De nem ez a lényeg, hanem hogy ezentúl sokkal jobban kell vigyáznia az átlag- és nem átlagembereknek. Ha ugyanis a két kongresszus megszavazza a tagfelvételt egyszerűsítő javaslatokat, a figyelmetlen választó gyakorlatilag könnyebben léphet be valamelyik pártba, mint az utcán egy halom kutyakakába. Az MKP például azt javasolja, hogy interneten is lehessen jelentkezni a pártba. A jóváhagyásra nem is kell várni. Néhány kattintás, és a várhosszúréti Szabó Aranka néni ugyanolyan gyorsan MKP-tag lehet, mint a torontói Jefferson Tihamér.

Ha valaki azt hiszi, hogy a pártok azért akarják bővíteni tagállományukat, hogy új arcokkal és új gondolatokkal tegyék szebbé az ország jövőjét, azok gyorsan keressék fel háziorvosukat. Amíg ugyanis egy mezei párttagból elnökségi tag vagy parlamenti képviselő lesz, el kell telnie bizonyos időnek, amit nem biztos, hogy érdemes kivárni. Aztán olyasmivel is gyakran szembesülhetnek a lelkes pártleventék, hogy a ranglétrán nem minden szakember halad egyforma gyorsasággal felfelé. A közgazdászokat, orvosokat vagy jogászokat ugyanis általában utcahosszokkal verik azok, akiknek a seggnyalás a szakterületük. A párttagság bővítésének egyetlen célja tehát a szavazatszerzés. Ha a családban van egy párttag, az már jó néhány voksot jelenthet, nem is beszélve azoknak a rokonoknak a szavazatairól, akiket az illető a nagy családi ünnepségeken több-kevesebb sikerrel meggyőz, hogy szavazzanak A pártra.

Ha tehát elgondolkodunk, mibe lépjünk, politikai pártba-e vagy kutyakakába, érdemes az utóbbit választani. A kellemetlen barna masszát ugyanis könnyen lemoshatjuk cipőnkről, míg a párttagság bűze akár évtizedekig is elkísérhet minket.