Mi a magyar most?

Ugyanazt gondolom erről, mint tíz, húsz vagy éppen negyven év óta, a véleményem nem változik. Hogy a Szíriuszról jöttünk volna, azt ugyanolyan badarságnak tartom, mint Jézust, aki magyarul prédikál. Török vagy finnugor? Ugyan már! Egyik sem, mert ezer év nagy idő, és éppolyan joggal állítható, hogy indogermán vagy szláv vagy latin eredetű a magyar. Bizonyos értelemben tök mindegy. Ezekkel a hamisnótásokkal vagy jóindulatúan és egyszerűsítően megtévedtekkel tele a hócipőm. Egyik fülemen be, a másikon ki! Öregember vagyok, öreg, konzervatív ember.

Jézus nem magyarul prédikált, és Attila vagy Dzsingisz kán sem valami ősmagyar nyelven diskurált. A pokolba ezekkel a megtévedtekkel! A szlovák nemzet nagy utat tett meg, ma egyetlen nemzetnél sem alávalóbb – húsz év a bizonyság rá. Ezt a magyarok hajlamosak elfelejteni, vagy ami még rosszabb, liberálisokként másodrendűnek tekinteni a kérdést. Sajnos azt kell, hogy mondjam: öreg hiba. És a liberálisok hibája, bármennyire húz is az én szívem a liberálisok felé.

Mert mindjárt másképpen áll a helyzet, ha szlovákiai magyarokról van szó, és nem valamiféle „általánosított” magyarokról, akik, meglehet, tényleg a Szíriuszról jöttek. A szlovákiai magyarok minden nap megélik a súlyosabb esetben tudathasadásos állapotot. Így vagy úgy, de két nyelven kommunikálnak, amelyek közül a második az anyanyelvük, még ha Dunaszerdahelyen vagy Komáromban élnek is. Valamikor hetven éve megváltoztatták Pozsonyt, háromnyelvűből egynyelvű várossá tették. Lévát és magyar környékét a kitelepítések sújtották, és sújtják a mai napig. A valaha 90–100 százalékos magyarság a kitelepítések következtében egyharmadára, majd egynegyedére esett vissza.

Akarva-akaratlanul folyton eszünkbe juttatja az állam, hogy mi magyarok vagyunk, tehát így vagy úgy idegenek. A magyarországi magyarok természetesként fogják fel a helyzetüket, ők úgy, ahogy vannak, magyarok. A szlovákiai magyar és a magyarországi olykor nem érti meg a másikat. A szlovákiai magyarok 90%-a a Fideszre szavazna, mert ők legalább a látszatra adnak (magyarok vagyunk és ti is hozzánk tartoztok), míg a szocialisták és a liberálisok kevésbé. A szlovákiai magyarok a Fideszre fognak szavazni, noha a fele szívja a fogát, és otthon másra szavaz.

Önvédelmi reflex? Bizonyára így gondolkodik a szlovákiai magyarok túlnyomó többsége, én is. Ha valami fáj, akkor fáj, és nem lehet mosolyogni rajta. Több mint hatvanezerrel kevesebben vagyunk, mint a legutóbbi népszámláláskor. Csak az autonómia menthet meg bennünket, az autonómia nélkül iszonyúan nehéz lesz megmaradnunk. Ha egyáltalán lehetséges. Az autonómia teljesen legitim eszköze a megmaradásnak, Dél-Tiroltól Katalóniáig, a skót parlamenttől a finnországi svédekig. Miért szégyellnénk magunkat?

A demokratikus állam lehetővé teszi az autonómiát. Éljünk vele! Persze azt előbb ki kell vívni. És ez következetes politikát követel mitőlünk is. 1945-nek nem szabad megismétlődnie. Meggyőződésem, hogy sohasem fog megismétlődni. De küzdenünk kell, a feledés ellen. Az erőszakosság ellen. A gyűlölködés ellen. Az Európai Unió tagjai vagyunk, egyenlők az egyenlők között.

Meggyőződésem, hogy az autonómia útja vezet el a szlovák–magyar kibéküléshez. Minden egyéb csak ragtapasz, a betegséget nem gyógyítja. Az autonómia az az út, ahol mindenki jól jár, a szlovákoktól nem von el annyi energiát, hogy veszélyeztetve érezhessék magukat, a magyarságnak biztos garanciát jelent a megmaradásra. Egyébként örök civakodás vár mindannyiunkra, s ki tudja... Hol szlovák, hol magyar lépéselőnnyel? Ugyan már! Tegyünk egyszer pontot a végére. Ha valaki lemond az autonómiáról, a lassú öngyilkosságot választja.

GRENDEL LAJOS