Merre indul az MKP, hogy túllépjen a saját árnyékán?

Az MKP már pontosan hat éve van ebben a helyzetben, és úgy tűnik, az elmúlt hónapok történései tovább fokozták a pártra nehezedő nyomást. Hogyan léphet túl az MKP a saját árnyékán?

A 21. századi politikacsinálás és társadalomkép leglényegesebb része már korántsem a nagy izmusokból és azok csatájából következik. E folyamat tőlünk nyugatabbra évtizedek óta sokkal nyilvánvalóbb, de az elmúlt években a hazai térben is kezdjük megtapasztalni: egyre kevésbé érvényesül a jobb–bal és a közösség– egyén szembenállás. Ezeket felülírja a pártok hálózati versengése: politikai, gazdasági és kulturális (belföldi és külföldi) térben próbálják kapcsolataikkal befolyás alá vonni a választókat. Ezek a kapcsolatok korántsem a párttagságra vonatkoznak, hanem olyan szervezetekre és csoportokra, amelyek laza szimpátiával és érdekekkel kötődnek az adott párthoz, így a párt ezek által informális módon tudja gyakorolni a hatalmát. Egy párt tehát akkor lesz hosszú távon sikeres, ha – a stabil gazdasági helyzetén és a biztos választói táborán túl – képes az üzeneteit a különböző szférákban informálisan szimpátiává alakítani a bizonytalan választóknál. E közvetítő csatornák sokrétűek: alkalmi rendezvények, fesztiválok, zenekarok, médiafelületek, laza csoportosulások, szolgáltatások stb. Magyarországon jó pár példát lehet találni, főleg a Jobbik (Nemzeti Taxi, Nomád-étel, Nemzeti 1 TV, Magyar Sziget Fesztivál) és a Fidesz (Bálványosi Nyári Szabadegyetem, TV2, Békemenet, CÖF) kapcsán. Mindezt azért is fontos megérteni, mert Menyhárt József MKP-elnök Pátria rádióban kifejtett gondolatai alapján a párt nyitási politikája ebbe az irányba indulhat el.

Megújulni, de hogyan?

Az MKP nyár óta regnáló elnöke az interjúban meglehetősen óvatos volt a párt aktuális helyzetét és jövőjét illetően – két kivétellel. Egy korábban politikán kívül álló személytől elvárható lenne, hogy a párt tradicionális értékei mellett a nóvumok bemutatására is figyeljen. Sajnos elég gyakran elhangoztak a korábbi vezetések által ismételt mantrák: meg kell erősíteni és újítani az alapszervezeteket, nyitottabbá kell tenni a pártot. Ennek ellenére ez volt az első kivétel, amely kapcsán Menyhárt valami újat is próbált mondani, konkrétan az MKP kapcsolati hálózatának kiterjesztéséről. Az idei márciusi parlamenti választásokon mintegy 100–130 ezer szlovákiai magyar szavazó maradhatott otthon, főleg ott, ahol tömbben él a magyarság – ez különösen fájó veszteséget jelentett az MKP számára. A parlamentbe jutás módját pedig a törzsszavazók táborán túl kell keresni, a már említett laza kötődések kiépítésével. Menyhárt kifejezetten kiemelte a gömöri eredményeket, azaz a régióban a párttal rokonszenvező cserkész, motoros és más közösségi csoportok sikeres működését. Mindezen jó példákat pedig a többi magyarlakta térségben is ki akarja terjeszteni. Ennek fényében nem is olyan ördögtől való a Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács megalakítása, amiről az MKP döntött. Ugyan még nagyon keveset tudni e fórum keretrendszeréről, ám annyi bizonyos, hogy Menyhárt nyilatkozata alapján csak az nem csatlakozhat, aki nem akar. Ez lenne az a tér, ahol párthovatartozástól függetlenül, a szlovákiai magyarságért közösen és együtt tudnának tevékenykedni a civilek, a megyei és a parlamenti képviselők egyaránt. Ha az új MKP-s vezetés tényleg nyitottabbá akarja tenni a pártot a párttagságon túl, kezdésnek e fórum kiváló alap lehet – ha sikerül megfelelő tartalommal és személyekkel megtölteni. Az viszont számtalan kérdést vet fel, hogy képes lesz-e ez a konstelláció felülírni a személyi ellentéteket, és mennyire lesznek „egyenlők” a csatlakozni akarók.

Kiegyezés…

A nyilatkozat másik érdekessége a Hídnak szánt üzenetek, amelyek korántsem voltak oly támadó hangúak, mint a korábbi vezetések idején: Menyhárt az érdemi párbeszéd kialakítását hangsúlyozta minden szervezeti szinten. Főleg a vegyes lakosságú térségekben látja a két párt közötti kooperáció lehetőségét, és ennek első állomása a 2017-es megyei választás lenne. Ha az új vezetőség célja a konstruktív együttműködés kiépítése, ahhoz már az elején minimalizálni kell a súrlódási felületeket. Ez alapján olyan témákra és területekre kell fókuszálni, ahol a két párt álláspontja nagyon közeli. Ez leginkább helyi szinteken érvényesülhet, hiszen itt lennének a legkézzelfoghatóbbak az együttműködés eredményei. Témának a hivatali és a vizuális kétnyelvűség lenne a legalkalmasabb, közvetlen, személyfüggő és gyakorlatorientált volta miatt. Nem véletlenül fogalmazott úgy Érsek Árpád miniszter, hogy egy tollvonással megoldható a vasúti kétnyelvűség és ezt erősítette meg Bugár Béla is szeptember 24-én, a Pátriában.

Országos szinten és a stratégiai kérdésekben vélhetően sokkal nehezebb lesz megtalálni a közös hangot az MKP-nak és a Hídnak. Ugyan mindkét párt a déli régiók felzárkóztatását kívánja elérni, ám a problémák megközelítése eltérő szempontokból történik (ennek kifejtése külön írást igényelne). Ez pedig megannyi súrlódáshoz vezethet, nem beszélve a Híd kormánykoalíciós partnereinek hozzáállásáról, ami további bizonytalansági tényező.

Az MKP kényszerhelyzetét még inkább mutatja az ominózus, szeptemberi Szijjártó-interjú az Új Szóban. Nem túl gyakran fordult elő, hogy a legnemzetibb, és története során főként magyarellenes szlovák pártot a mindenkori magyar külügyminiszter pozitív kontextusban emlegeti. Ez pedig korántsem lehet véletlen: új vezetőség ide vagy oda, fogytán lehet az Orbán-kormány türelme a parlamenten kívüli MKP-val szemben (lásd a Szabad Újság bedőlését). Látható és kézzelfogható eredmények kellenek, amelyekre a Híddal való konstruktív együttműködés révén van a legnagyobb esély. A Menyhárt-féle új vezetőség megpróbálja feszegetni az előző elnökségek zárt keretrendszerét: ténylegesen is megnyílni a szlovákiai magyar közösség, valamint közeledni a legnagyobb rivális és egyben egyetlen valamire való partner, a Híd felé. Csakhogy az idő az MKP ellen dolgozik.

A szerző a budapesti Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője