Mérlegen az euró

Csak Írországban magasabb az euró pozitív hatásait értékelők aránya, míg a pénzügyi mentőövre szoruló déli államok a fájdalmas takarékossági csomagok miatt az euróban vélték megtalálni a bűnbakot, a skandinávok fanyalognak a közös pénz hallatán, földrészünk motorja, Németország pedig még mindig a márka után érez nosztalgiát. Az elhúzódó válság bizony megmutatta az euró gyenge pontjait, másrészt nem is gondolnánk, milyen régen lefektetett alapokon nyugszik a közös fizetőeszköz. Húsz éve, 1993. november 1-jén lépett hatályba az euró alapjainak megágyazó Maastrichti Szerződés, mely lefektette annak feltételeit, hogy a tagállamok saját valutájukat euróra cseréljék. Jegyezzük meg, az összes uniós állam számára kötelező az euró bevezetése, ez alól csak Dánia és az Egyesült Királyság kért és kapott felmentést. A maastrichti kritériumok célja az árstabilitás fenntartása, a költségvetési hiány és az államadósság visszaszorítása volt a közös pénzt használó országokban. A pénzügyi unióval évekig nem is volt baj, sőt még a mai szemmel nem túl szigorú feltételeket is felvizezték, hiszen az ezredfordulót követő lendület éveiben az unió két hangadója, Németország és Franciaország is megsértette azokat. A folytatást ismerjük: a 2008 őszén Európát is elérő válság egyből tükröt tartott a pénzügyi fegyelmet lazán kezelő, a bőség éveiben a bérfejlesztéseknek szabad kezet adó, a hatékonysággal kevésbé törődő, a túlburjánzó bankszektorukat megfegyelmezni képtelen országok elé. Mentőövre szorult Görögország, Írország, Portugália, Ciprus, és áttételesen Spanyolország is – és a felsorolt államok az ír szigetet leszámítva most éppen az eurót okolják azért, hogy a bőség éveiben folytatott tékozló politikájuk után a böjt időszaka jött. A krízis arra adott választ, hogy az egyes országok mennyire képesek megfelelni egy kőkemény, érdemi árfolyammozgást nem mutató fizetőeszköz jelentette kihívásnak. Szlovákia az elmúlt öt évben némi bukdácsolás árán átment a vizsgán, a közös pénz csillapította a kilengéseket, az exportágazatok kibírták az euró véglegesített árfolyamát, az ország versenyképessége kizárólag politikai döntések miatt csökkent. Az sem mellőzendő, hogy érzelmileg is elfogadtuk az eurót, nem idegenkedünk tőle, míg a csehek, akik különösebb erőfeszítések nélkül bevezethetnék a közös fizetőeszközt, ragaszkodnak a koronához. A válság arra is rámutatott, hogy az unió stabilitása érdekében nem elég sebtében pénzügyi tűzfalakat felhúzni, méretes mentőövet dobni a bajba jutott országoknak, a bankszektort közös szabályrendszer, felügyelet és védőháló alá helyezni. Meg kell teremteni a pénzügyi unió gazdasági összhangját is, ami a költségvetési politikák szinkronba hozását jelenti. Mindez azt jelenti, az unió kormánya, az Európai Bizottság egyre jobban izmosodik: máris több eszköz áll rendelkezésére, hogy ellenőrizze és megrendszabályozza azokat az országokat az eurózónában, amelyek megszegnék a szabályokat. Már ott tartunk, hogy az eurót használó országoknak előre jóvá kell hagyatniuk költségvetési terveiket Brüsszellel. Ezzel tovább csökken az eurózóna egyes tagjainak pénzügyi szuverenitása, másrészt az egész földrészt sújtó válsághelyzetekre csak az erők összefogásával lehet érdemben válaszolni. Az más kérdés, hogy az unió ütőképességén döntően csak akkor javítunk, amikor már ég a ház.