Merkozy után

Ezért csak részben okolható Sarkozy sokak számára nehezen megemészthető, celebszerű stílusa. A háttérben sokkal inkább két kulcskérdés, a gazdaságpolitika, valamint a bevándorlás témái fedezhető fel.

Sarkozy a kampány során egyfajta jobboldali fordulatot hajtott végre, amikor retorikailag a szélsőjobbos Nemzeti Front (FN) felé közeledett. A bevándorlókkal szemben korábban is kemény hangot megütő exelnök most tovább fokozta erőszakos, muszlimellenes stílusát, amellyel az FN egyre nagyobb szavazóbázisának átcsábítására törekedett. Ez a terv azonban jelentős részben kudarcot vallott: az elnökválasztás első körében az FN jelöltje, Marine Le Pen 18%-ot elérve kimagaslóan jól teljesített, igaz, nem jutott be a második fordulóba. Le Pen mégis megtagadta Sarkozytől támogatását, helyette üres szelvények leadását javasolta híveinek.

Miközben a szélsőjobbot nem sikerült maga mögé állítani, Sarkozy veszteségeket könyvelhetett el középen. François Bayrou centrista politikus, aki az első körben 9%-ot ért el, a második forduló előtt Hollande támogatására szólította fel híveit Sarkozy retorikája miatt. Ez számottevő fordulatot jelentett a jelöltek esélyeiben, mivel a francia közép hagyományosan jobbra húz, most viszont a republikánus érdekek védelmében balra zárt.

Sarkozynek gondot okozott gazdaságpolitikai irányultságának megvédése is. A francia elnök olyannyira szorosra fűzte viszonyát Németországgal, hogy a köznyelv „Merkozy”-tengelyről beszélt. Ez a tengely harcolta ki az európai kompromisszumot a fiskális mértékletességről, azaz a költségvetési deficitek visszaszorításának szükségességéről.

A jelek azonban arra utalnak, hogy önmagában a pénzügyi szigor nem lesz elég a válságból való kilábaláshoz. Bár Németország valóban sikeres, ezt a sikert még a legjobb tanítványok sem tudták megismételni – Spanyolország pedig kifejezetten kritikus helyzetbe került korábbi takarékossága ellenére. Hollande a kampány során egy növekedési paktum megkötésének szükségességéről beszélt, mintegy kiegészítve a takarékossági intézkedéseket. Angela Merkel kancellár és a német fél erre nem reagált túlságosan pozitívan: most azonban Hollande hatalomra kerülésével kénytelenek lesznek valamilyen kompromisszumot kidolgozni.

Sarkozy veresége nem a jobboldalé, hanem elsősorban a populizmusé. A szavazók többsége nem kért a szélsőjobbtól kölcsönzött retorikából, a bombasztikus politizálási stílusból, a nagy (és beváltatlan) ígéretekből, egyben a német takarékosságból sem.

Kérdés persze, mekkora tér nyílik Hollande előtt a politizálásra. Egy hónap múlva parlamenti választásokat rendeznek Franciaországban: a baloldalnak ott is nyernie kellene ahhoz, hogy Hollande mögött igazi erő legyen. Az azonban már most, politikai irányultságtól függetlenül pozitív fejleménynek tűnik, hogy a francia kampányt az nyerte meg, aki kevesebbet ígért, kevesebbet támadott és visszafogottabb volt. Jó hír ez az európai politikai kultúra szempontjából.

Ravasz Ábel