Menni vagy maradni?

Lassan egy hete, hogy ránk köszöntöttek az uniós hétköznapok, bár állítólag a keddi holdfogyatkozást nem lehet Brüsszel számlájára írni, az áremeléseket és az egyszerusödo (?) határátlépést viszont igen. Azért az óvatos kérdojel, mert egyelore úgy könnyítik az átkelést a határokon, hogy nehezítik. Május végén ugyanis a kiglancolt pozsonyi Vigadóban tartják a NATO parlamenti közgyulését, és hát a biztonsági eloírások azért vannak, hogy szigorúak legyenek. agy aztán hétfotol egyszerre egyszerusítették és bonyolították a határátlépést. Ahhoz hasonlatos az egész, mint amikor az állam felemeli a nyugdíjakat, és ugyanazzal a kézmozdulattal rápakol egy csomó adóterhet az emberek vállára.

Úgy tunik, egyesek sajátosan értelmezik a személyek szabad áramlásának európai uniós szabadságát. Csatlakozásunk másnapján egy dunaszerdahelyi járásbeli férfi utastársával Csehországból tartott hazafelé, majd a határon Józsefünk gázt adott, és száz-ötös Škodájával átszakította a sorompót, úgy kellett lemeszelni oket a határoröknek a Pozsony felé vezeto úton. Sokáig bennem marad a kép, ahogy az a csenkei férfi a tévében mentegetozik, hogy o azt gondolta, az Európai Unióban már mindenki mehet, amerre lát, és lassítani sem kell a határon. Szerintem mi, újságírók nem fogalmaztunk elég egyértelmuen. Ugyanis köztudott, hogy sohasem az olvasó a hülye. Vagy az illeto autós nem olvasó.

Olvasom, hogy Patkoló úr, a romák felkent szekértolója bejelentette, a cigányok hamarosan tömegével hagyják el Szlovákiát. Ezt hallván a kormány gyorsan rábólintott, hogy ne tiltsa törvény a szabad romaáramlást, mehessen, ki merre lát, legalábbis országon belül. A vándorló életmód újraélesztésével szerintem gondok lehetnek, a régi szekereket és karavánkocsikat már valószínuleg feltüzelték, de a százötös Škodák még jó szolgálatot tehetnek.

Gyanítom, hogy a kivándorlókedvu romákat az zavarja a legkevésbé, hogy odakint a munkavállalást engedélyhez kötik.