Mélynemzeti csúcsok

<p>Két politikus, két nyilatkozat, baráti összhang. Az egyik azon elmélkedik, „hogyan nem lehet észrevenni, hogy a kettős állampolgárságban rejlik az egyik legfőbb olyan összetevő, amely sérti a köztársasági összetartozást”, amelyre pedig az országnak minden korábbinál nagyobb szüksége van.</p>

A másik szerint „a kettős állampolgárságról szóló törvény ellentétes a nemzetközi jogszokással”, egészségtelen elveken alapul, és a hatóságok nem fogják csendben tolerálni.

A két politikus között a legszembeötlőbb különbség, hogy míg az első egy, a negyvenes éveiben járó szőke nő, a másik lassan a hatvan felé közeledő bajszos öregúr. Nem kevésbé fontos különbség azonban az is, hogy míg az első többnyire őszintén kimondja azt, amire gondol, a másik a többségi nemzet kisebbségi komplexusaiból fakadó szalonnacionalizmusát demokratikus díszcsomagolásban próbálja meg eladni. Végezetül, de nem utolsósorban: az első a saját hazájában is politikai elszigeteltségben élő szélsőjobboldali politikusnak számít, míg a másikat országa egyik legdemokratikusabb politikusaként tartják számon. Az első nyilatkozat Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökétől, a másik Mikuláš Dzurindától, a szlovák kormány külügyminiszterétől származik.

Marine Le Pen e héten a francia nemzetgyűlés képviselőihez intézett levelében a kettős állampolgárság eltörlését kérte. A szélsőjobboldali pártvezető szerint „Franciaország és más nemzetek érdekében is” szükséges véget vetni a kettős állampolgárság intézményének, és megkérni valamennyi kettős állampolgárságú franciát, válasszon „Franciaország és egy másik ország között”. Ha a megfogalmazás ismerős, az csak azért van, mert a francia szélsőjobb vágyálmait Szlovákiában már rég törvénybe foglalták, és még a legliberálisabb szlovák parlamenti pártok is egyetértenek vele, vagy legalábbis semmit sem tesznek ellene. A pozsonyi politikai elit azonban még a francia szélsőjobbon is túltesz, hiszen Marine Le Pen elsősorban a beilleszkedésre képtelen afrikai bevándorlóktól szeretne ilyen módon megszabadulni, míg nálunk az őshonos kisebbségeket terrorizálják. Persze Szlovákiában is különbséget tehetünk az egyes pártok között, hiszen vannak bőszebb és kevésbé vad nacionalisták. A probléma csupán az, hogy ami Franciaországban – amely egyébként szintén nem a tolerancia fellegvára – a mélynemzeti gödör legalja, nálunk azt tekintik a liberális demokrácia csúcsának. A kilátásaink így elég sötétek, hiszen rendkívül nehéz úgy kimászni a gödörből, ha már a legmélyén azt hirdetjük: a csúcson vagyunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?