Megtisztulni végre már

Azon, hogy mi plántálta belénk ezt a dühöt, nem kell sokáig gondolkozni. Az egész arra vezethető vissza, hogy úgy érezzük: a rendszerváltás utáni politikai elit ahelyett, hogy a javunkra cselekedett volna és kivezetett volna minket a 20. század náci és kommunista poklából, ahol fabatkát sem ért az emberi élet, inkább átvert, elárult minket. A saját kis játékait játszotta, visszaélt a bizalmunkkal saját hatalmi vágyai és gazdagodása érdekében. S ez a hatalmi elit ezért nem bűnhődött meg, egy kicsit sem. Azok az emberek, akik véres, gusztustalan mancsaikkal emberi életekkel játszadoztak, miközben dagonyáztak a hatalomban és tömték a feneketlen zsebeiket, megúsztak minden felelősségre vonást, és azóta is kényelmesen éldegélnek. S mi hiába habogtunk, hogy de hát a törvény azért van, hogy minket védjen, csak kiröhögtek minket, mert a törvényen felül álltak. Röhögtek rajtunk két átkozott évtizedig, a szégyen legkisebb jele nélkül, tele pofával. És sokan, nagyon sokan azok közül, akik őket követték a hatalom székeiben, megérezték ezt a következmény nélküliséget. Érezték, hogy megtehetnek szinte bármit, mert ki lehet röhögni a törvényt. A társadalom pedig egyre hajlamosabb lett arra, hogy beletörődjön, hogy elfogadja, Szlovákiában ez így van, és így is lesz, míg világ a világ. S ez a beletörődés, az elfojtott düh és a tehetetlenség érzése kóros, degeneratív elváltozásokat okozott. Olyanokat, mint a rák, ami fokozatosan felfalja az egészséges szöveteket is. Míg sokan csak a szájuk szélét rágták, mások tévesen elkezdtek beteg eszméket követni, mert úgy gondolták, mindegy, hogy mi jön, csak ez az állapot szűnjön már meg. Mint a haldokló beteg, aki már várja a halált, csak szűnjön meg a fájdalom. S hogy nem a levegőbe beszélek: egy új felmérés szerint ma az emberek több mint fele Szlovákiában totális változást akar, csaknem negyedük pedig a demokratikus rendszer teljes cseréjét.

Aztán tegnap jött egy alkotmánybírósági döntés. A talárosok úgy ítélték meg, a mečiari amnesztiák kibrusztolt parlamenti eltörlése összhangban van az alaptörvénnyel. S ezzel szimbolikusan kimondták a bírák, hogy az elmúlt két évtized igazságtalan volt. Hogy azok, akik eddig kiröhögték a törvényeket, a törvény szerint mégsem úszhatják meg, amit tettek. Hogy azoknak sem lehet nyugodt álmuk, akik ezeket a véreskezű gazembereket követték. De a templom kárpitja nem hasadt meg, a föld nem indult meg, a kősziklák nem repedtek meg, és a sírok nem nyíltak meg.

Talán csak egy kicsit jobb lett a világ. Mert megtudtuk, hogy a törvény mégiscsak létező dolog, a társadalom működésének fundamentuma, és továbbra is mindenkire érvényes, bárhogy is gondolták ezt néhányan az elmúlt évtizedekben. Emlékeztettek minket arra az evidenciára, amit mármár elfeledtünk. Hogy demokráciában, jogállamban élünk, nem anarchiában, nem diktatúrában, és ha ezt bárki máshogy gondolja, az nagyot téved.

Most két dolognak kell következnie. Az, hogy kimondatott a törvény, még nem jelent semmit, annak érvényt kell szerezni, ne maradjon pusztába kiáltott szó. A másik dolog pedig, ami még fontosabb és nagyobb munka: a rákos beteg meggyógyítása, a rég megrendült bizalom alázatos visszaállítása a társadalom és annak vezetői között. Csak így lehet végre teljes a megtisztulás.
Csak ne tűnne ez a második feladat annyira lehetetlen küldetésnek.