Megrészegít a mobil vezetés közben

A gépkocsivezetés közbeni telefonálás olyan veszélyes, mintha az embernek 0,8 ezrelék alkohol lenne a vérében - derült ki abból a tanulmányból, amelyet a cseh közlekedési tárca készíttetett.

A gépkocsivezetés közbeni telefonálás olyan veszélyes, mintha az embernek 0,8 ezrelék alkohol lenne a vérében - derült ki abból a tanulmányból, amelyet a cseh közlekedési tárca készíttetett.

Milan Simonovsky, cseh közlekedési miniszter szerint a tanulmány egyértelműen bebizonyította hogy a telefonálás - még kihangosító készülék használatakor is - eltereli a vezető figyelmét és meghosszabbítja a váratlan eseményekre történő reagálásuk idejét. A cseh szakértők kutatásai szerint telefonáló vezetők átlagban fél, illetve másfél másodperccel később reagáltak, mint azok, akik csak a gépkocsivezetésre összpontosítottak.

Ez 110 kilométeres óránkénti sebességnél 14 méterrel hosszabbította meg a féktávolságot, ami vészhelyzetben komoly bajok okozója lehet - mondta a miniszter. A szakértői kutatásokat azzal kapcsolatban végeztette el a tárca, hogy a közeljövőben Csehországban bevezetik gépkocsivezetők pontozását. A javaslat szerint a vezetés közbeni telefonálásért az autós négy büntetőpontot kapna.

Tizenkét büntetőpont összeszedésekor a vezető ellen vizsgálat indulna, amelynek eredménye, illetve büntetési következménye attól is függene, miért szedte össze az illető a büntetőpontokat. Az illetékes törvényjavaslat már a parlamentben van, de várhatóan csak az őszi ülésszakban kerül napirendre. Jelenleg még folyik ugyanis az egyeztetés a szakértők, a tárca és a képviselők között a javaslat végső formájáról, s az egyes paragrafusok pontosításáról. A közlekedési baleseteket tekintve Csehország Európában igen rosszul áll, s egyebek között ez az oka annak, hogy a hatóságok szigorítani kívánják a szabályokat és az ellenük vétő gépkocsivezetők büntetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?