Megírták az első modern cseh Masaryk-életrajzot

Természetesen jelentek meg könyvek TGM-ről: életében is, halála után is, és nem kevés. Mondjuk, a kortárs és barát, Jan Herben még 1927-ben adta ki három kötetben életrajzát, amelyet azonban Masaryk nem szeretett, mert inkább hasonlított a hagiografiára, azaz a szentek életrajzára, mint objektív értékelésre. Masaryk, persze, szerette volna az utókor emlékezését is irányítani, mint minden jelentős személyiség: Goethe titkárával, Johann Peter Eckermann-nal íratta le gondolatait, Kossuth Lajos ugyancsak titkárának, a derék Ihász Dánielnek sugallta azt a képet, amelyet önmagáról láttatni szeretett volna, s még „a haza bölcse”, Deák Ferenc póztalan személyiségétől sem volt idegen az ötlet, hogy valamiképpen beleszóljon abba, miként értékelik őt halála után: az ő íródeákja Eötvös Károly volt. Masaryk – mint tudjuk – Karel Čapekot kérte fel, hogy a vele folytatott beszélgetésekben összegezhesse életének, gondolkodásának, filozófiai rendszerének legfontosabb elemeit, és az ugyancsak ismert: Čapek szövegét gondosan korrigálta, időnként az író ellenére. (Milyen régen jelent meg magyarul ez a mű, amely két zseniális alkotó együttes teljesítménye és klasszikus írói teljesítmény. Ráadásul Opat ugyancsak szinte az egyetlen használható forrásmunkaként jellemzi Čapek könyvét. Hetven évnél régebben látott napvilágot Munkácson Sas Andor jó szándékú, de mára menthetetlenül elavult fordítása: a Beszélgetések Masaryk G. Tamással. Nem lenne ideje egy új fordításnak és új kiadásnak?) Voltak más kísérletek. Például Zdeněk Nejedlý életrajzából öt kötet jelent meg 1700 oldalon, de csupán hősének 35. életévéig jutott el. Nem szólva arról, hogy 1948 után részint a sztálinizmus igényeihez igazodva, részint aggkori szenilitása okán az egész művét és magát Masarykot is megtagadta.

A kiváló történész, a prágai Masaryk Intézet újjászervezője, Jaroslav Opat talán nyolcvanadik születésnapját ünnepelte azzal, hogy évtizedes Masaryk-kutatásait összegezte Kalauz T. G. Masaryk életéhez és életművéhez (Průvodce životem a dílem T. G. Masaryka) címmel közreadott monográfiájában. Amelyet különben a franciák is megelőztek, hiszen Alain Soubigou életrajza 2002-ben jelent meg Párizsban, és a cseh kritika nagy elismeréssel méltatta ezt a művet. Mégse lenne igazán ildomos triumfálni e késlekedésen, hogy lám, a csehek sem igazán törődnek saját múltjukkal. Egy nemzetnek sohasem könnyű szembenéznie saját nemzeti szentjeivel. A cseheknek két nemzeti szentjük van: Jan Hus és Tomáš Garrigue Masaryk. Azért hagytak oly tartós nyomot a közgondolkozásban, mert nem csodákra vártak vagy csodákat míveltek, hanem a valóság realista elvárásai szerint dolgoztak. Hust éppen Masaryk avatta a cseh nemzeti gondolat megalapítójának rangjára. Egyszersmind példát mutatva arra, hogy – elveinek megfelelően – miként lehet szigorúan realista módon, a legendákat mellőzve, sőt leleplezve, egy nagy ember méltó emlékművét megalkotni. Egyébként akad nem kevés hasonlóság Hus és Masaryk életműve, illetve magatartása között és éppen ez az, amit a csehek ugyanúgy, mint a külföld már-már nemzeti sajátosságnak tekint. Mert Hust lehet prófétának tekinteni, Masarykot pedig tévedhetetlen politikusnak, sokan tették ezt, de ez rossz irányba vezető értelmezés lenne. Tulajdonképpen – más-más történelmi körülmények között – a polgári társadalom nevelését tűzték ki életcéljukként. Hus azzal, hogy az anyanyelvet tette a templomok nyelvévé is, ezzel kizárta az elit előjogait, s szembeszállt a világi és egyházi hierarchiával: a pápával is, a császárral is. Masaryk pedig azzal, hogy a „humanista demokráciát” – ez Jaroslav Opat szóhasználata – tette meg világnézetének, társadalomépítő terveinek, gyakorlatának alapjává. „Masaryk egyáltalán nem volt messiás! – fejtegeti Opat. – Minden nemzeti, faji, osztályalapú, vallásos motivációjú messianizmussal és felsőbbrendűségi tudattal szembeszegezte tudományosan alapozott, ifjúságától kezdve erősen etikus szellemiségének teljes erejét. A tanulás, az erkölcs, a tisztességes és kitartó munka, az ‘aprómunka’ képezte szellemiségének sarkalatos pillérjeit.” Jaroslav Opat szerint egyéniségének ez a minősége a közelebbi és távolabbi múlt olyan nagy egyéniségeivel állították őt egy sorba, mint Romain Rolland vagy – ezt némi meglepetéssel nyugtázhatjuk mi, magyarok – Jászi Oszkár. (És vannak véletlenek? Opat Masaryk-monográfiájával szinte egyidejűleg látott napvilágot Litván György Jászi Oszkárról szóló tudós életrajza.)

Hosszú küzdelem folyt Masaryk méltó elismeréséért. A cseh katolikus költő, Jaroslav Durych az államalkotó elnök halála alkalmából fejtette ki, hogy „Masaryk rossz dolgokat hirdetett és tett”. Az egyik méltatlan utóda az államelnöki poszton, a rossz emlékezetű Antonín Novotný pedig „a nemzetközi és a hazai burzsoázia hűséges lakájának” nevezte. És ne feledjük, hogy Fábry Zoltán az Új Szóban azt írta 1950-ben: „Sírásra hajló érzékenységünkben, dacos sértődöttségünkben ő volt az első hang, amelyik kibékített minket az új helyzettel. Lélegezni tudtunk a sovinizmusmentes tisztább levegőben, gondolkodni a szellem gyűlöletmentes atmoszférájában...” Ez a múlt. Jaroslav Opat monográfiája azonban arra is rámutat: „A mai világ problémái sok szempontból mások, mint Masaryk idején. Nem kisebb mértékűek, hanem ellenkezőleg: súlyosabbak. És itt nyílik végtelen tér Masaryk példájának követésére: a való világ problémáit mindig és újra az igazságnak megfelelően megismerni, időben felismerni a rejtett veszélyeket és törekedni az optimálisan demokratikus megoldásokra.”