„Megérzik a fényt a gyökerek”

Nagypéntek történelmi tény. Az, hogy Jézus a kereszten szenved és meghal a Golgota hegyén, nyilván élő adásba került volna a legnagyobb csatornákon is. Tudományosan is bizonyítható, orvosilag is leírható, pszichológiailag is kielemezhető, ami Jézussal a kereszten történt. Korabeli történetírók is említik. Húsvétvasárnap ezzel szemben lefényképezhetetlen, abszurd valóság. Az a tény, hogy Jézus legyőzte a halált és feltámadt, nem megörökíthető földi eszközökkel. Az a tartalom, amit Isten megmutatott Fia feltámadásában, nem fért volna el a legjobb fényképezőgép legnagyobb memóriájában sem. Minden tudománynál és minden racionálisnál nagyobbat tett az Úr.

Popper Péter írja, mikor a tudomány és a racionalitás mai zsákutcájáról beszél: „Hittünk az értelem megváltó hatalmában, a tudományban mint új Messiásban, aki eltünteti egyéni és kollektív nyomorúságainkat. Mellette megpróbáltuk megőrizni az egyre inkább gyönyörű mesévé váló Bibliánkat, legendává halványult hitünket, vagy legalábbis a karácsonyfánkat az ajándékok és a jó vacsora – bocsánat, a szeretet szót akartam mondani – nevében…. De ér-e valamit is az emberi élet legalább a vallásos önátadás lehetősége nélkül? A titok, a rejtély, a misztikum megsejthetősége nélkül?”

Az evangéliumok egy világos vonal mentén vezetnek bennünket, mikor a rejtélybe, a misztikumba akarnak beavatni. Igazi „gyógykönyvek” gyanakvóknak, csalódottaknak, megszégyenített és elnyomott, vallásukban, nemzetükben és nyelvükben erősen asszimilálódó embereknek. Nem legendákat szőnek Jézus életéről, hanem be akarnak avatni az élet, a megújulás titkába. Három lépésben a következőket mondják el:

1. Vádolnak a fények

Az a péntek Jeruzsálemben amolyan gúnyosan-szomorú ünnep volt. A zsidó családok pászkavacsorára ültek le, és megemlékeztek az egyiptomi szabadulásról. Jézus is hasonlóképpen tett tanítványaival, bár szavaival átértelmezte annak az ünnepi asztalnak a lényegét. Majd elkezdődnek vele és tanítványaival a gúnyos és szomorú dolgok. Júdás harminc ezüstpénzért, Mesterében csalódva, elárulja. Péter, a Kőszikla fogadkozik, hogy követi akár a halálba is, de még azon az éjszakán háromszor is megtagadja. A tanítványok mindezt látva félelmükben szertefutnak. Jézus egyedül áll Pilátus elé, aki egy „hirtelen jött” népszavazás ötletétől vezérelve nem a Messiásnak, hanem Barabbásnak, a szabadságharcosnak ad amnesztiát. Kit vádolnak a húsvéti fények? Azokat, akik pénzben mérik a hitüket. Akik kitartónak, szikla-embereknek mondják magukat, de mindig kiderül, hogy elesettek. Akik nem jól mérik fel az igazságot, és csak politizálnak, szolgálat nélkül. Mindannyiunkat, akik szabadságharcosok akarunk lenni – evangélium nélkül.

2. Megszűnik az átok

Hitvallásunk egyetlen szóban örökíti meg Jézus életét: „szenvedett”. Ez a szó olyan, mint egy tömörített fájl, amit jól kell kibontani, hogy jól értsük. Jézus élete nem szenvedéstörténet. Az evangéliumok úgy beszélnek Róla, mint az életet, az ünnepet szerető emberről. Vakok, bénák, bűnösök, megszállottak barátja volt. Nem önelégült, világtól elfordult, önmagában meditáló szentként élte meg küldetését, hanem az élet kihívásaira kínált gyógymódot és megoldásokat. Élete nem a szenvedésben eltékozolt, hanem a lehető leggazdagabb, teljesen emberi és emberileg teljes élet volt. Ismerte a nincstelen és a gazdag emberek problémáit és kísértéseit is, és tudta, hogy az embernek van egy végső ellensége: a halál. Ezért a halált is vállalta, a halál átkát is. A Bibliában ugyanis a kereszthalál átok, nem áldás. Jézus mégis áldássá tette az ősi átkot, a bűnt és a halált.

3. Zendülnek a fények

Harmadnapra feltámadt. Isten azon a harmadik napon legyőzte a halált. Credo quia absurdum! – mondja erre Tertulianus egyházatya Jézus feltámadásán elmélkedve a 3. évszázad derekán. Hiszem, mert abszurd. Hiszek, mert képtelenség. Lehetetlen és képtelenség, hogy gyökeres változást hozzon az életünkbe egy üres sír. Pedig éppen az üres sír üzenete, hogy „nincsen itt, hanem feltámadt”, ez hozta vissza újra az életbe a tanítványokat. A sorsuk, a hitük, a meggyőződésük gyökereibe hatolt a Feltámadott Jézus fénye. Nem az eszük diktált nekik, hogy ez abszurd. Megérezték, hogy semmit sem ér az élet a személyes önátadás nélkül. Megérezték: ha gyökereikben, az életük alapvető dolgaiban Isten fénye ragyog, akkor munkájukban, szolgálatukban, hazájukban, nyelvükben és minden útjukban is Jézus Krisztus virágai és szép termő ágai lehetnek.

Tarr Ferdinánd

A szerző református lelkész