Megenni a szemetet

<p>Ha igaz a mondás, hogy az vagy, amit megeszel, akkor igaz lehet az a megjegyzés is, amelyet egyik ismerősöm szomszédja mondott néhány éve a sörösüvegekkel telipakolt kosarával leballagó ismerősömnek: olyan ember vagy, amilyen sört iszol.&nbsp;</p>

Aztán belenézett a kosarába, és azt mondta: Hm. Ez sz…r sör… Aztán a beszélgetés elakadt. Mindez arról jutott eszembe, hogy Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter állítólag olyan módosítást tervez, amely megengedi, hogy a szafaládéban (irodalmi nevén spekacski) ne legyen semennyi disznó- vagy marhahús, csak baromfimaradvány-pép. Jelenleg ugyanis a szafaládéban legalább két ötödnyi részben marha- vagy disznóhúsnak kell lenni, a zsírtartalom pedig nem haladhatja meg a 45 százalékot. Már ezek is szomorú limitek, de fél év múlva várhatóan ezeket is kiszorítják baromfipépes mostohatestvéreik. De állítólag már ma is jó pár olyan szafaládé van a boltokban, amelyben nincs meg a megfelelő mennyiségű hús. Az élelmiszerkamara szerint megtévesztik a vásárlót, a minisztérium szerint viszont a vásárló továbbra is kiválaszthatja azt a terméket, amely neki megfelel, mert hogy rá lesz írva a csomagolásra. Mindezen információk befogadása után arra az álláspontra jutottam, hogy elegem van az úgynevezett élelmiszeripar úgynevezett termékeiből. Nem akarok sem gépek által készített ennivalót fogyasztani, sem olyat, amelynek alapanyagait külön-külön senki sem enné meg, a végtermék viszont mégis a boltba kerül, mert a törvény értelmében fogyaszthatónak minősül. És nem akarok apró betűs csomagolásfeliratokat sem olvasni, és fejtegetni, hogy a felsorolt összetevők vajon mik, és minek kerültek a kajába. Egyrészt, mert nem vagyok biokémikus, másrészt, mert nem akarok órákat tölteni az élelmiszerboltban. Fejezzék be ezt az egészet, az lenne a legjobb, ne etessék velünk a szemetet. Már lassan nincs is élelmiszer, amelyet nyugodtan meg lehetne enni. Fico gyakran hangoztatja, hogy az emberekért dolgozik. De még ha ezt el is hinné valaki, a fenti esetből látná, hogy ha így lenne, Fico minimum megakadályozná, hogy szemetet etessenek a választóival. Bár ez nem alapvetően a jobb- vagy a baloldali politikusok sara, hanem az élelmiszeripari lobbié, amelyet nehéz kicselezni. Mindenesetre, ha már lehetetlen, akkor talán valakinek kipattan a fejéből a végső megoldás is: óriási probléma, hogy nem tudjuk hová rakni a szemetet. A törvény viszont megengedi, hogy egyre több szemetet rakjanak az élelmiszerekbe. Hát ez a megoldás: jól ledarálni, befűszerezni, hogy felismerhetetlen legyen, aztán fogyassza mindenki jó ízűen. Bizarrul hangzik, de már ma is ez történik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?