Megbukott a teflonkancellár

Nem igazán vonhat le más következtetést az, aki magát és pártját ilyen helyzetbe hozta. Faymann azt mondta, pártja kihátrált mögüle, helyére új, erős vezető kell, aki az elnökválasztáson esetleg befutó radikális Norbert Hoferrel szemben is megállja  a helyét.

Másképp fogalmazva: a következő parlamenti választáson képes lesz felvenni a kesztyűt.
Faymannról már nem tudták a választók, valójában milyen a menekültpolitikája: olyan hátraarcot csinált, amibe nyugodtabb időkben már hamarabb beletörik egy vezető politikus bicskája. Nem véletlenül hívták teflonkancellárnak: nem bírt ráragadni semmilyen botrány, igazi túlélő volt. Ami a menekültpolitikájában bekövetkezett fordulatban meglepő, hogy a választók nem értékelték, büntettek. Tehát vagy nem érdekelte az osztrák baloldali szavazókat a menekültpolitika ezen a szinten, vagy a váltás nem szólított meg új szavazókat a centrumból és a túloldalról, főleg nem szipkázott el tömegeket a radikális FPÖ-től.

Németországban is az osztrákhoz hasonló nagykoalíció van, és kicsit hasonló a helyzet. Aggódnak is Berlinben rendesen a szociáldemokraták és kereszténydemokraták. Mit szólnának a német szavazók, ha Merkel retorikát váltana? Vagy épp azért nem vált, mert tudja, hogy rövidtávon sem érné meg? Miért váltott az osztrák koalíció ilyen hirtelen, szembemenve a német vonallal?

De hasonló a helyzet felénk is: Orbán Viktor vagy Robert Fico számára egy elkövetkező brüsszeli kvótadöntés mit fog hozni?
A német, amerikai és sok más európai szavazó után az osztrákok is úgy döntöttek, hogy új, hiteles arcok kellenek – de ebben az az ijesztő, hogy szinte mindegy, mit mond ez az új arc. Lehet egy szélsőjobbos Hofer, egy mérsékelt Kiska vagy egy megvadult Trump, aszavazók előbb értékelik az újdonságfaktort és csak utána nézik meg néhányan, mit is állít a jelölt. Az üzenet tehát az, hogy antiestablishment embereket kívánnak beküldeni a régi gladiátorok közé. A játék veszélyes és két dolgot világosan szét kell választani. Nem mindegy, hogy a szavazók jó része a demokráciát, mint rendszert működtető személyekkel elégedetlen-e, vagy magával a rendszerrel. Előbbi esetben a gondolkodók felelőssége, hogy olyan jelöltek kerüljenek elő, akik nem valamelyik szélről érkezve változtatják meg a politikai palettát.

Utóbbi esetben pedig tisztázni kell: a demokrácia elutasítása nemcsak a politikai hatalom gyakorlásáról szól, hanem alapvető jogainkról, a jogállamiságról és szabadságunkról.