Megalázni, diszkriminálni

Bizony nagy gondban lesznek a „javasló szervezetek”, ha erkölcsi, lelkiismereti alapon dönteniük kell majd, hogy kinek ítéljék oda, és kit tanácsoljanak el a magyarigazolványtól. Nagyon óvatosan kell majd eljárniuk, ha nem akarnak embereket megalázni, esetleg diszkriminálni embereket. Viszont egyedüli értelme az ajánló szervezeteknek csak akkor van, vagy lesz, ha azon a bizonyos megmérettetésű rostán megszűrik a státusigazolványt igénylőket. Máskülönben teljesen felesleges lenne működtetni a jóváhagyó irodákat, illetve finanszírozni működésüket... „Óhatatlanul eszembe jutnak a vegyes házasságban élők és gyermekeik, akik az esetek 90 százalékában szlovák iskolába járnak. Vagy – ami még rosszabb – a magyar szülők szlovák iskolába íratott csemetéi. Ők milyen erkölcsi jogon kérvényezik majd a magyarigazolványt?” Az idézett sorokat az Új Szóban olvastam, és egy picit megdöbbentem, mert nyomban prágai, nyugdíjas, ezredes barátom jutott eszembe, kinek fia bizony elfelejtett magyarul. A délceg mérnökember szégyenkezve vallotta be, gyermekkorában ugyan bírta a magyar nyelvet, de mára csak néhány szó vagy mondattöredék maradt meg emlékezetében; okmányaiban magyar nemzetiség szerepel. Mi legyen vele, ha kérvényezi a magyarigazolványt?

Egy másik eset Királylehotához, nagy szobrászunk, Stróbl Alajos szülőföldjéhez fűződik, ahol egy Szalkáról elszármazott magyar asszonnyal találkoztam. Férjhez ment a Vág felső folyásához, liptói emberek közé. Három lánya van, mind a hárman beszélik anyanyelvüket, tehát tudnak magyarul, pedig szlovák iskolába jártak. A sors érdekessége, hogy a legidősebbik lánya Ipolyszalkára került feleségnek. Lehet belőlük státusmagyar?

Van egy szlovák festőművész barátom, Laci Berák, aki Trencsénben született. Róla annyit, hogy édesanyja Budapestről került Csák Máté várának tövébe. Laco barátom, akinek fél Budapest a rokona, beszél magyarul. Ha kérvényezné vagy netán kérvényezni fogja a státusigazolványt, mit mondanak majd neki? Bezárólag csupán annyit, hogy a példákból nyilván érzi a kedves olvasó, hogy nem a szlovák iskola mellett, vagy a gyermekeiket szlovák iskolába járató szülők érdekében ragadtam tollat, de szerintem el kellene kerülni, hogy az legyen a leszámolások indoka, ki milyen nyelven végezte tanulmányait. Nagyon jól tudjuk, hogy amikor a vegyes házasságokban élők és gyerekeiket szlovák iskolába járató magyarok szavazataira van szükség – vagy éppen rájuk voksolunk –, akkor nagyon szépen tudunk velük kommunikálni, esetleg udvarolni nekik. Ám, ha most valamit kaphatnának, akkor a sor végére hajtjuk őket, vagy kiállítjuk a sorból. Nagyon szomorú és gyászos lenne, ha az emberek csalódnának, kiábrándulnának a státustörvény fontosságából.

Motesiky Árpád