Maszatolás felsőfokon

Szövetség k

Napok óta arról megy a vita, vajon hány hidas távozott a Szövetségből. Az MKP önmagához híven azt bizonygatja, hogy a Híd-platform tagjainak többsége továbbra is a Szövetségben maradt, és a párt platformjai működnek.

Személy szerint nekem déjà vu érzésem van az egész színjátékból, mivel hasonlót átéltem tizennégy évvel ezelőtt. 2007-ben az akkori MKP elnöke, Csáky Pál és társai (Berényivel az élen) mindent megtettek azért, hogy ellehetetlenítsék a más véleményt megfogalmazó párttársaikat. S hogy az eltérő vélemény is helyet kapjon a párton belül, két év után megpróbáltunk platformot létrehozni az MKP-ban, de 2009 májusában a rozsnyói OT ülésén ezt elutasították, minek következtében kiléptünk, és megalakítottuk a Híd pártot. Ezután az MKP azonnal létrehozta a platformot és ezzel bizonygatta, hogy mivel teljesítették kérésünket, nem értik, miért léptünk ki. Most valami hasonló maszatolásba kezdett az MKP-platform és Forró elnök úr. Talán még nem felejtettük el, hogy röviddel a Szövetség megalakulása után Berényi József javasolta a platformok megszüntetését, sőt a párt elnöke, Forró Krisztián a tavaly decemberi OT-ülésen kijelentette, hogy a platformok a múltat jelentik, és amennyiben január 28- án az MKP által összehívott közgyűlésen a Szövetség nem szünteti meg a platformjait, lemond az elnöki posztról. És láss csodát, hirtelenjében a Híd-platform azonnali létrehozása lett a Szövetség legfontosabb ügye.

Kabaréba illő módon bizonygatják, hogy nem a hidasok mentek el, csak a a Hidat vezetők, s hogy 85%-uk a Szövetségben maradt.

Számok helyett nézzük a tényeket! Két járás kivételével az összes többi járás elnöksége távozott a Szövetségből. Utána lehet járni, hogy vajon miért? Akár körlevelekkel bizonyítható, hogy helyi és járási szinteken is elegük volt az állandó áskálódásból, a kiszorítósdiból és a közösen lefektetett belső szabályok megsértéséből.

A Híd-platform közgyűlése által megszavazott 45 platformtagból 38 azonnal kilépett a Szövetségből, ezáltal a Híd-platform megszűnt. Természetesen újra lehet alapítani, akár nem hidas tagokkal, de a tény tény marad. Mint ahogy az is tény, hogy a Szövetség elnökségébe úgy választottak be a Híd részéről elnökségi tagot, hogy ő sohasem volt tagja a Hídnak. Igaz, a papír sok mindent elbír, a sajtó egy része meg sok mindent leír, de ilyen módon akár a Szövetség OĽaNO-s platformját is meg lehet alakítani, hiszen Matovič „jobbkezét és magyar hangját,” Gyimesit már felvették a párt listájára. Tették mindezt Berényi kezdeményezésére, aki pedig Matovič tanácsadója volt, a Čajakován pedig biztos akad néhány olyan emkápés „magyar szív”, aki belépne.

Maszatolni, csúsztatni, de akár hazudni is lehet. Arról, hogy „kié az igazi Híd”, végül úgyis a választók döntenek. Egy dolog azonban biztos: a szlovák–magyar feszültség csökkentéséhez, a számunkra fontos konkrét eredmények eléréséhez szükséges szlovák pártokkal való együttműködés alapgondolatát a Híd párt fogalmazta meg, és a Híd 2023 párt viszi tovább.

Természetesen helyet adunk a másik oldalnak is, ha reagálni kívánnak rá – a szerk. megj.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?