Másodikokból lesznek az elsők

harab

Ha Harabin bejut a második fordulóba, esélyessé lép elő.

Utolsókból lesznek az elsők – a bibliai idézetnek Szlovákiában specifikus változata van. 

Az államfőválasztáson a másodikokból lesznek az elsők. 

2014-ben az első fordulóban még Andrej Kiska volt a második, majd a második fordulóban magabiztosan legyőzte Robert Fico akkori kormányfőt.

Még drámaibb volt az elnökválasztás 2004-ben, amikor a második helyre váratlanul befutott Ivan Gašparovič. Szó szerint pár szavazattal előzte meg a sokkal esélyesebb Eduard Kukant, akitől Martin Bútora és František Mikloško is vett el voksokat. A választók meg azt hitték, hogy Kukan biztos befutó, máris a zsebében a győzelem. Hát nem így történt. Ennek eredményeképpen aztán tíz évre Gašparovič lett az elnök. Hasonló forgatókönyv most is megismétlődhet akkor, ha a második fordulóban nem valakire, hanem valaki ellen szavaz a többség. Az úgynevezett kisebbik rosszra. 

A felmérések szerint meglepően jól áll Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. A mostani harmadik helyről simán felugorhat a másodikra, főleg hogy kiderült, Andrej Danko, az SNS elnöke nem indul.
 

Ha Harabin bejutna a második fordulóba, egyáltalán nem biztos, hogy ott vereséget szenvedne. Az is kedvezne neki, ha a Smer jelöltje, Maroš Šefčovič lenne az ellenfele: meglehet, hogy az ellenzéki szavazók egy része elfogadható jelöltnek tartja, de többségük elvből nem szavazna egy smeresre. 

És még az is lehet, hogy a Smer és az SNS szimpatizánsainak egy része is Harabint választaná.

Azt viszont nehéz elképzelni, hogy ha az ellenzéki Mistrík és Harabin kerülne a második körbe, akkor a Smer és az SNS szavazói olyan jelöltre voksolnának, aki mögött az SaS és más ellenzéki pártok állnak. Sőt mi több, a Smer-szavazók nagy része többé-kevésbé Brüsszel- meg EU-ellenes, meg úgy minden ellenes, így paradox módon Harabinra szavazhatnak Šefčovič helyett. Elég megnézni a smeres Blaha táborát, amely ilyen témákban csodásan egyetért a legkonzervatívabb vagy a jobboldali radikális szavazókkal, Kollárostul, Kotlebástul.

A társadalom emlékezete rövid, nagy része már elfelejtette, hogyan viselkedett Harabin a Legfelsőbb Bíróság élén. De ez már a múlt, sokak számára elfogadható lett, nem kellett hozzá más, mint néhány kirohanás a homoszexuálisok ellen, aztán migránsozás és Brüsszel-ellenesség. 

Ez a hullám sajnos erős lesz az államfőválasztás után is, olyan erős, hogy elnyelheti a modernebb és tisztességes politikai erőket, a választóikkal együtt.

A szerző a TASR-hírügynökség munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?