Márta I. szeretetszolgálat?

<p>A kalászi Új Hajtás nevű amatőr színjátszó csoportot (pontosabban a Csemadok helyi alapszervezetét) a jelek szerint megbírságolja a nyelvrendőrség. Vagy nem. Talán vétettek a nyelvtörvény ellen, talán nem. Mindezektől függetlenül, úgy tűnik, a Nyitra és Verebély közt félúton elterülő falu amatőr színjátszócsoportja fennállásának közel két évtizede alatt először nemzetközi hírnevet szerez magának.</p>

Márta István, a budapesti Új Színház és a Művészetek Völgye igazgatója ugyanis úgy döntött, az említett lelkes amatőrök csoportja megérett egy budapesti és egy kapolcsi vendégszereplésre. Az egészben az a vicces, hogy minden szóba került már az ügy kapcsán, kivéve azt, hogy a kalászi színjátszók produkciója milyen művészi színvonalat képvisel. A jelek szerint ez Márta Istvánt sem igen foglalkoztatja. Vagy úgy tervezi, hogy majd Kapolcson ők lesznek az „egzotikus csemege“?
Már csak arra vagyok kíváncsi, mihez kezd Márta István, ha ne adj' isten, pár hónapon belül még negyven felvidéki amatőr színtársulatot elővesz a nyelvrendőrség. Szeretettel megvendégszerepelteti mindegyiket, a Művészetek Völgye pedig átalakul a Kárpát-medencei Hányatott Sorsú Színtársulatok Fesztiváljává? Azt is el tudom képzelni, hogy ha az ügynek híre megy, az anyaországi vendégszereplés után sóvárgó felvidéki társulatok saját magukat kezdik feljelentgetni. A színmagyar programfüzetek fokozatosan ellepik a szomszédos szlovák falvakat, mint a vulkáni hamu fél Európát a hétvégén. A falusi színjátszók pedig hátradőlhetnek a karoslócán, várva, hogy lecsapjon rájuk a Világhírnév. A bírságot az arra elkülönített alapból a „magyarok“ úgy is kifizetik, az egész megszokott gyakorlattá válik. A történet következő epizódja pedig várhatóan azt a fordulatot hozza, hogy az efféle ügyek (a nacionalista szlovákokat is beleértve) az égvilágon senkit nem fognak érdekelni. Még Márta Istvánt sem. (Veres István)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?