Mária Terézia: nő, nyeregben

Eléggé közismert Fadrusz János pozsonyi Mária Terézia-szobrának sorsa, amely az első világháború után a csehszlovák hatóságok és a felheccelt tömegek áldozatává vált: a szobrot a magyar- és monarchiaellenes hangulatban kalapáccsal darabokra verték. Közismert egy szlovák kezdeményezés is: a Pozsonyi Városszépítő Egylet a Fadrusz-szobor újrafaragásának ötletével állt elő, meglepve ezzel a szlovák közéletet. Sokakban megütközést váltott ki az elképzelés, de nem a történelmi üzenet, hanem inkább a tervezett szobor replikajellege miatt, amely megoldástól művészkörökben sokan kiütést kapnak. Nem Mária Terézia személye ellen van tehát különösebb kifogás a modern Pozsonyban: a szlovák főváros benne elsősorban a városfejlesztőt fedezte fel, akinek uralkodása idején Pozsony sokat fejlődött. A mostani megemlékezések viszont egy újabb mozaikot jelentenek ebben a képben: Mária Terézia most mint a modern nő előképe tűnik fel. 

A befolyásos szlovák hetilap, a .týždeň rögtön címlapsztoriként tálalta a császárnő-királynő történetét, azzal a címmel, hogy „Inspirálóbb, mint Sissi”. A szerző szó szerint a történelem igazságtalanságának tartja, hogy a labilis, boldogtalan és a férjét kihasználó Sissi vált popikonná, és nem Mária Terézia. Pedig éppen az utóbbi „lehetne inspiráció a modern nőknek, akik arra vágynak, hogy sikeresek legyenek a munkájukban, hogy egyenjogúak legyenek az őket lenéző férfiakkal, de közben a nőiességüket se veszítsék el, hogy legyen boldog családjuk, jó házasságuk, gyerekeik. Ez mind sikerült Mária Teréziának – ellentétben Sissivel.” Nagyon hasonló hangot ütött meg az utóbbi napokban a Sme napilap is, ahol ugyancsak egy férfias, akadályokat leküzdő nő alakja rajzolódott ki, és ugyancsak szembe lett állítva Sissivel, „aki csak feleség volt”. (Érdekes, és talán nem irreleváns a téma szempontjából, hogy az idézett cikkek szerzői is nők.) Az Új Szóban is publikáló Lucia Molnár Satinská is mint idolljáról emlékezett meg a minap Mária Teréziáról. 

Rendkívül érdekes figyelni Mária Teréziának ezt a fajta újrafelfedezését, akiben a szlovák közélet előbb Pozsony városfejlesztőjét, majd a modern nő előképét látta meg, és akinek az emléke már nem távolítja, hanem inkább közelebb hozza a szlovákokat saját lakóhelyük történelméhez. Túlzásnak tűnik viszont, ahogy emlékének halványsága miatt bárki a történelmet vádolja igazságtalansággal: minden korszak maga dönti el, mit vagy kit lát érdekes személyiségnek. Sissivel való szembeállítása is kissé szerencsétlen, de hogy a Sissi-kultusszal felveheti-e a versenyt Mária Terézia, azt az utókor majd eldönti: már készül ugyanis egy minisorozat a királynőről, négy közép-európai ország – köztük Magyarország és Szlovákia – koprodukciójában. Egyébként meg lenne itt helye a szlovák önkritikának is: a hivatalos Szlovákia évtizedeken át sokat tett Mária Terézia emlékének elhalványodásáért – lásd szoborszétverés. 

Csak aztán ahogy teltek az évtizedek és elmúlt Csehszlovákia, elmúlt a kommunizmus és elmúlt a mečiarizmus, a magabiztosabbá váló ország – és különösen a középosztályosodó Pozsony – egyre szívesebben kereste, illetve keresi azokat a történeteket, amelyek egyszerre köti lakóhelyéhez és Európához. A Jánošík-féle hegyi szegénylegények helyét így foglalhatja el többek között Mária Terézia.