Már a haverok is becsődölnek

Mečiar óta tudjuk, hogy a „nemzeti tőkés osztály” megteremtése csak álca a pártközeli vállalkozók helyzetbe hozására, közpénzből. Magyarországon most a szemünk előtt zajlik valami nagyon hasonló folyamat: az Orbán-kormány a „nemzeti” (a gyakorlatban állami vagy haveri) tulajdont preferálja a külföldivel szemben. Azt is megtanultuk már, hogy a „nemzeti” címke mögé többnyire olyanok bújnak, akik nem tudnak megélni a világpiacon, kell nekik az állami megrendelés, támogatás és szabályozás. Ezért „sündörögnek és nyalakodnak” – Lázár János kitűnő megfogalmazását kölcsön véve – a politikai elit közelében. Azt is tudjuk már, hogy az ilyen politikaközeli tőkések által vezetett vállalatok hajlamosak összeomlani, ha elzáródik az állami pénzcsap, ha hirtelen be kell tartani a törvényeket és a szerződéseket. Így volt ez Mečiar bukása után is: a „nemzeti tőkések” jó része a csőd szélére juttatta a rá bízott cégeket, hiába kapták meg azokat szinte ingyen. Sokszor még a rájuk szabott privatizációs szerződést sem tudták betartani. Magyarországon most, az Orbán–Simicska háború kitörése után érdekes lesz megfigyelni, mi történik a korábban állami pénzekkel vastagon kitömött Simicska-cégekkel (pl. Közgép, Mahir, Mezort) és médiabirodalommal (pl. Magyar Nemzet, Hír tévé, Lánchíd rádió). Az új, üde színfolt az, hogy most már út közben is becsődölnek a vállalkozó haverok. Szlovákiában például az elmúlt kilenc évből több mint hétben Fico-kormány irányította az országot, s ontotta az állami megrendeléseket Široký Váhostavjának (meg más cégeinek), az építőipari óriás mégis csalásgyanús restrukturalizációba menekült a fizetésképtelenség elől, de erősen inog egy másik Široký-cég, a Plastika Nitra is. Magyarországon a magyar többségi tulajdonban lévő bankrendszer Orbán egyik nagy álma. Eközben azt látjuk, hogy sorra dőlnek be a „nemzeti” pénzintézetek, csak az elmúlt másfél évben a következőek: Körmend és Vidéke, Orgovány és vidéke, Alba és Tisza takarékszövetkezetek, a Széchenyi István Hitelszövetkezet és a Széchenyi Kereskedelmi Bank (szegény Széchenyi…), meg a három brókercég, a Buda-Cash (a hozzá tartozó DRB-csoport 4 bankjával), a Hungária és a Quaestor. Mind „nemzeti tulajdonban” volt, már majdnem azt írtam, becsületes magyar emberek kezében… Eközben egyre nő az állami tulajdon a magyar bankszektorban, dacára annak, hogy a térségben az állami bankolás Csehországtól Szlovéniáig mindenhol katasztrófával végződött. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy a jövőben még több haveri cég csődjét és állami cég drága megmentését várhatjuk. A „nemzetiek” közül (a nagy tőzsdei cégeket nem számolva) csak azok tudnak hosszabb távon túlélni, amelyek három irányba diverzifikálnak: az állami mellett a magánmegrendelések, a hazai mellett a külföldi piacok és egy politikai oldal helyett a többi felé is. Ez Szlovákiában eddig csak a Pentának és a J&T-nek sikerült többé-kevésbé, a „sündörgők és nyalakodók” többsége nem ez a kategória. A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója