'Magyarisztán' segít Iránnak

Huszonnyolcezer holttestet találtak eddig az iráni Bám városában, ahol pénteken földrengés pusztított. A világ országai sorra ajánlják fel segítségüket, köztük az Iránnal rossz viszonyban lévő Egyesült Államok és Magyarország is.


Huszonnyolcezer holttestet találtak eddig az iráni Bám városában, ahol pénteken földrengés pusztított. A világ országai sorra ajánlják fel segítségüket, köztük az Iránnal rossz viszonyban lévő Egyesült Államok és Magyarország is. Iráni kormányzati tisztviselők szerint akár az ötvenezret is elérheti a halottak száma. A magyar állam összesen százezer dolláros segélyt folyósít Iránnak.


Huszonnyolcezerre nőtt az iráni Bámban történt földrengés ismert halálos áldozatainak a száma. A világ számos országából indultak emberbaráti segélyek kedden a katasztrófa helyszínére. Eddig 28 ezer holttestet emeltek ki a romok alól és temettek el a földrengés után az Irán délkeleti részén fekvő városban.

Iráni kormányzati illetékesek keddi becslései szerint akár ötvenezer halálos áldozata is lehet a délkelet-iráni Bámot romba döntő földrengésnek. "Várható, hogy a halottak száma eléri az 50 ezret" - mondta a teheráni belügyminisztérium egyik magas rangú, névtelenségbe burkolózó hivatalnoka. Hozzátette: "Ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy háznak átlagosan öt lakója volt, kijelenthetjük: a halálos áldozatok száma el fogja érni az ötvenezret. E becslést egy másik iráni kormánytisztviselő is helytállónak tartotta."

Két éven belül újjáépítik

A mentőalakulatok összesen mintegy kétezer túlélőt találtak az omladék alatt - jelentette kedden, négy nappal a katasztrófa után az iráni állami rádió, helyi illetékesekre hivatkozva. Az előző hivatalos közlés 25 ezer holttest megtalálásáról szólt. "Két éven belül újjáépítjük a várost" - jelentette ki az iráni elnök a Bám repülőterén tartott megbeszélés után, amelyen az iráni kormány tagjai, helyi elöljárók, valamint katonai vezetők vettek részt. Mohammed Hatami kifejezte abbéli reményét, hogy hazája további segítséget kap külföldről.

Az Egyesült Államok a Washington és Teherán közötti politikai nézetkülönbségek ellenére már korábban segítséget ígért. Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettes úgy vélekedett: Bámban humanitárius katasztrófa történt, amellyel kapcsolatban nincs helye politikai megfontolásnak. Kedden nyolcvan amerikai orvos és ápoló érkezett Iránba repülőgéppel. A csoport a leszállás után azonnal Bámba indult.


A világ számos országa segít a bajba jutottakon. A BBC értesülései szerint harminc országból ezernégyszázan tartózkodnak a helyszínen. A japán légierő két C-130-as szállító repülőgépe sátrakat, takarókat, áramfejlesztőket és víz tárolására szolgáló tartályokat szállítanak. Sátrakat, takarókat és egészségügyi felszerelést tartalmaz az az indiai küldemény, amelyet kedden indítanak Iránba. Mexikóból 19 fős, katasztrófavédelmi szakemberekből álló csapat utazott el Iránba, hogy részt vegyen az újjáépítési munkákban. Thaiföld összesen több mint 250 ezer dollár értékben küld gyógyszereket, takarókat és ruhákat Iránba. Négyszázmillió dollárral kívánják segíteni a Perzsa (Arab)-öböl menti arab monarchiák az iráni földrengés áldozatait.

Szenczi Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat hat társával a helyszínen tartózkodó vezetője a Magyar Rádiónak elmondta: az emberek az utcán vannak, sorban fekszenek kisgyermekek és idősebbek a járdaszigeteken. A magyarokat arra kérték fel, hogy a Bámot környező falvakban lássák el a károsultakat. A fogadtatásról Szenczi elmondta: "Nagyon nagy örömmel kiáltanak fel, hogy Magyarisztán, Magyarisztán! - így neveznek bennünket."

Tízmillió forint értékben állított össze segélycsomagot az iráni földrengés áldozatainak megsegítésére az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium - tájékoztatta a tárca közleményben az MTI-t kedden. A magyar állam összesen 100 ezer dolláros segélyt nyújt az iráni földrengés áldozatainak: a Belügyminisztérium 5 millió forintos felajánlását követően a Külügyminisztérium további 17 millió forintos összeget ajánlott fel segélykeretéből. Emellett a fővárosi önkormányzat három millió forinttal járult hozzá a rászorulók támogatásához.



Kanárik vezették nyomra a segélymunkásokat
Kanárik éneke mentette meg két gyermek életét a pénteki földrengés által sújtott iráni városban. A segélymunkások felfigyeltek a romok alól hallatszó madárhangokra, és ásni kezdtek. Így találtak rá két gyermekre, akik a kanárik összetört ketrece mellett feküdtek. Mindkét gyermeket kórházba szállították, s a madarakat is kimentették.

A legpusztítóbb földrengések
Az elmúlt évek legpusztítóbb földrengéseiről közöl összeállítást a BBC. A kínai Tangsanban félmillió ember halt meg 1976 júliusában. 1988-ban Örményország északnyugati részét rázta meg a föld, 25 ezer ember vesztette életét. Negyvenezer ember nem élte túl a mostanihoz hasonló pusztítást okozó 1990-es iráni földrengést. Akkor az ország Bámmal ellentétes végén fekvő Gilánt rázta meg a föld.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?