Magyar tükör – magyaroknak

 

A kormányfő nem tisztázta, hogy a „minket” kit jelent, de a politikai/retorikai logikájából általában az következik: „minket, magyarokat”. Ami persze hülyeség, a brüsszeli bírálatok nem a magyaroknak, hanem Orbán Viktornak, kormányának és pártjának szólnak. Mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy tulajdonképpen lehet-e manapság Magyarországot szeretni. Sokáig vonakodott a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium a válaszadással, amikor egy kollégám arról kérdezte őket, pontosan mely országokból és hányan folyamodtak kettős állampolgárságért az elmúlt két évben, vagyis ez a kormány ezt lehetővé tette. Aztán mégis csak megjelentek az adatok: 27 hónap alatt 422 870-en magyar vagy magyar származású kérte az állampolgárságot. (Közülük a legtöbben, több mint 283 ezren román, 76 ezren szerb, 50 ezren pedig ukrán állampolgárok, Szlovákiából mindössze 1515-en.) No már most, sok-e ez vagy kevés? Másképpen feltéve a kérdést, csábító-e ma az, hogy valaki elmondhassa magáról: magyar állampolgár lett? És hát, a válasz semmiképpen sem egyértelmű. A négyszázezer mondható, ha kedvünk van hozzá, soknak. Lehet arra hivatkozni, hogy ennyi embernek korábban nem adatott meg ez a lehetőség, most viszont igen, és ez fontos. És kétségtelenül az. Számoljunk ráadásul azzal, hogy legalább harmaduknak, vagy akár felüknek nem mindennapos, praktikus megfontolásaik voltak – útlevél, könnyebb letelepedés, egyebek –, hanem az érzelem vezérelte őket, ez pedig méltányolandó. Mégis érdemes fordítva is megközelíteni a kérdést. A legendárium szerint ugyanis ötmillió magyar él a határokon túl, de legyünk kicsit realisták, vegyünk csak négyet. A 422 ezer akkor is csupán mintegy tíz százalék. Ennyien érezték úgy, hogy nekik formálissá kell tenniük kapcsolatukat ezzel az országgal. Ez pedig akkor is kudarc, ha például Szlovákiából vagy Ukrajnából sokakat az érthető óvatosság tartott vissza. Kudarca ez a kormánynak és kudarca Magyarországnak. Nem az Európai Parlament „gyűlöletéről” szól a történet, hanem mindazokról, akik politikájukkal vagy csak magatartásukkal rosszkedvűvé, nehezen élhetővé, ellenszenvessé, bezárkózóvá tették ezt az országot. (Csak egy adat: a Világgazdasági Fórum legutóbbi felmérése szerint a 140. hely körül tartunk a listán, amelyen a vendégszeretet alapján rangsorolták az országokat. Ha azt mondom, hogy rosszabbak vagyunk, mint Burundi, akkor csak egyet mondtam az előttünk lévő 139-ből.) Lehet tehát mutogatni külföldiekre, idegenszívűekre, és még akár választást is lehet nyerni azzal, hogy valaki az Európai Unió vagy az Egyesült Államok bírálataival tüzeli a nemzeti öntudatot. Sőt, akár határon túli szavazatokkal is lehet választás nyerni. Még ennyivel is. Ettől még a helyzet nem változik: még a magyarok szemében sem vagyunk vonzóak. Miért beszéljünk akkor másokról? A szerző magyarországi publicista