Magtalan vita

Miután kiderült, hogy a jelenlegi kormány se nem gátja a szélsőségesek erősödésének, se nem stabil, új eposzi jelzőt kellett találni. A miniszterelnök szerint azért nem bukhat az instabil kormány, mert egyedül ez a koalíció (Fico korábbi kedvenc szóhasználatával élve: tákolmány) képes bevinni Szlovákiát az Európai Unió magjába. Igazságtalanok lennénk, ha a magtézist a semmiből előrángatott kommunikációs panelként írnánk le. Fico már az év elején arról beszélt, hogy Németországgal kell tartanunk, s a nyár elején is – amikor még nem volt koalíciós válság – pedzegette a mag-ügyet. Akkor még nem állt érdekében ezt megafonba kiabálni, hiszen a magosodás ellentétes a V4-es Brüsszel-szkepticizmussal, így a régiós bajtársakat eláruló „brüsszeli ügynöknek” tűnt volna. A koalíciós válságban viszont kellett az elterelő marketingelem, így gyorsan elővették.

S miután a kormányfő tanácsadói elővették, több kormánypárti politikus is átvette a panelszöveget, majd lassan újabb közszereplők és a közbeszéd alakítói is értekezni kezdtek róla. Ami nem is lenne baj, ha a vita nem lenne imaginárius. Jelenleg ugyanis fogalmunk sincs, ki tartozhatna a maghoz, ki nem, hogyan, milyen kritériumok teljesítésével lehet odakerülni, ki dönt róla és ki nem, s legfőképpen: a magországoknak miről kell lemondaniuk, milyen hatásköröket kényszerülnek bedobni a közösbe, s cserébe ezért mit kaphatnak. Annyit tudunk, hogy valami készül. A német kancellár és a francia elnök is utalt rá, hogy amint Németországban is lezárul a parlamenti választás, megkezdődik a közeledés stratégiájának megalkotása. Ám ennél többet nem tudunk. A fenti kérdések megválaszolása nélkül viszont nem lehet felelősen kijelenteni, hogy hol a helyünk. A vita így tények helyett érzelmi síkon folyik, és fog még egy ideig csordogálni. Aki nem szereti Brüsszelt, a mag ellen fog érvelni, aki pedig EU-rajongó, az mellette, anélkül, hogy tisztában lenne a következményekkel. Félő, hogy mire valóban kiderül, mivel is járna a maghoz való tartozás, már késő lesz, a megmerevedett álláspontok mellett-felett nem tud majd érdemi társadalmi és szakmai diskurzus kialakulni. Ami nélkül viszont nem lehet felelős döntést hozni ebben a kérdésben. Ugyanis semmi sem automatikus: nem igaz, hogy bárminemű mélyebb integráció és brüsszeli centralizáció minden körülmények között csak üdvös lehet Szlovákia számára. És az sem igaz, hogy az EU-motornak tartott német–francia tengely számára nincsenek nemzeti érdekek, mint ahogy az sem, hogy az integráció mélyítését csakis mindenki javára, valamiféle közös európai érdekből forszírozzák. Az pedig, hogy transzparens vita helyett eddig a kérdésben csak háttéregyeztetések zajlottak Berlinben, Párizsban vagy Brüsszelben, az EU-szkeptikusok malmára hajtja a vizet, hiszen úgy tűnik, egy suttyomban összerakott tervet akarnak majd gyorsan lenyomni a kisebb tagállamok torkán, kész tények elé állítva őket.

Értelmes kérdések és lényegre törő válaszok helyett így maradnak a bejáratott panelek, az előítéleteken, vágyálmokon és rémképeken alapuló viták és a ködszurkálás.