Magányra ítélve

magány

Több kutatás készült már arról, hogy Szlovákia, a szlovák társadalom mily mélyen is merült el az álhírek és téveszmék világában.

Legtöbb, a témában jártas szakértő szerint ennek egyik gyökere abban a folyamatos bizonytalanságban kereshető, ami a társadalomra telepszik már lassan harminc éve. Hiszen nem tudtuk, mi lesz velünk `89 előtt, nem tudtuk, mi vár ránk `89 után, mivel jár majd 1993, meddig mélyül a mečiari éra, eltűnik-e valaha Robert Fico maffiaállama. Nem volt évtized, amelyik legalább pillanatnyi békét hagyott volna ennek a kis országnak. Talán igaz is ez az elmélet.

De amíg a társadalmat gazdasági, nemzetiségi szempontok szerint vizsgáltuk csak, elsiklottunk rengeteg olyan attitűd mellett, amelyekről sokáig csak azt tartottuk, marginalizáltak, sokadlagosak, majd foglalkozunk velük, ha olcsóbb lesz a kenyér… Szlovákia a maga módján egy olyan konzervatív társadalom, amelyik egyben a tipikus posztszocialista beütéseket sem vetette le igazán. A demokráciát még tanuljuk, küzdünk a korrupcióval, eközben keletről, nyugatról, délről érnek külső hatások.

Ján Kuciak halála négy évvel ezelőtt egy olyan pillanatnyi hideg zuhany volt, ami szemmel láthatóan elemi erővel rázta fel a mindenbe is belenyugvó társadalmat. Robert Fico és bagázsa (egy rövid időre) visszavonulót fújt, mi pedig elhittük, hogy van esély változásra, de sajnos a Matovič-kormány bebizonyította, hogy a populizmus nem, hogy nem lankadt, hanem valójában egyeduralkodó jellegévé vált a politikai kultúrának.

Ebben a közegben a politikum mindent felhasznál, amiről úgy gondolja, elősegíti őt abban, hogy még tovább hatalmon maradjon, nem törődve azzal, hogy a társadalom melyik szegmensét sértik meg, vagy milyen kontrollálhatatlan folyamatokat ereszt szabaddá. Ez a felelőtlenség általános, kevés olyan javaslat van a törvényhozásban, amelyik valamilyen csoportot ne érintene hátrányosan. A művi terhességmegszakítás körül visszatérő huzavona egyébként tipikus példája az ötlettelen, populista, szalonkonzervatív, l'art pour l'art politizálásnak meg annak a felelőtlen hozzáállásnak, ami nem hogy társadalmi repedéseit próbálná kisebbíteni, hanem inkább mélyíti azokat.

Miért csodálkozunk hát, ha a társadalmi buborékgyár, más néven a közösségi média – ami egyébként önmagában is megsokszorozza a legkárosabb jelenségeket – a politikai véleményformálók felelőtlen populizmusának végtermékeit felszívva tovább nagyobbítja azokat, és Európa egyik leginkább befolyásolt társadalmára hányva erőszakhullámot szabadít el? De, amint látjuk a felsorolásból, tényezők láncolata kell valójában ahhoz, hogy ide eljussunk. A kirakatkonzervatív véleménybuborékból az empátia és a kereszténység egyébként legszebb erényének tartott felebaráti szeretet teljes nélkülözésével sokan képtelenek megérteni akárcsak egy kicsit is, hogy ha harmincas, negyvenes és meleg vagy Dél-Szlovákiában, akár magyarnak, akár szlováknak vallod magad, sőt ráadásul egy kis faluban élsz, akkor jó eséllyel magányos maradsz egész éltedre. Ez pedig nem puszta megállapítás, hanem a zord valóság.

A szlovákiai magyar lét önmagában is kissé magányos és elszigetelt, ha pedig gondod van az államnyelvvel, ez hatványozottan igaz. A „vidék” posztszocialista szétesésében olyan régiókban, ahol jóformán munka is alig, a falut meg általában a templom meg az egyre fogyó „öregek” fogják össze, a másság hatványozott bezártságot is jelenthet. A kiút legtöbbször az internet és az online ismerkedés vagy az elköltözés és a gyakori gyökérvesztés. Így válik kisebbségen belüli kisebbséggé a homoszexuális vagy „más”. Nem is tudom egyébként, mitől is más egy „ilyen” ember, de igazából a „simára csiszolt” társadalom, ami csak a populizmus kenyerét eszi, sem látja igazán. Hogy hús-vér emberek felett tör pálcát, közösíti ki, hurcolja meg deviánsnak, elfajzottnak kikiáltva őket. Az emberi perverzió nem ismer nemet. Mert jót röhögünk a prostituáltakkal bulizó polgármester pornóján, miközben hétköznapi emberi lényeket kívánunk pokolba, mert képtelenek vagyunk eltávolodni a merev, mély ideáktól és a józan ész, illetve empátia irányába fordulni.

Sokan mondták már, hogy a 21. század az elmagányosodás évszázada is egyben, amit szeretünk a közösségi médiára fogni, de szerintem a belső gyűlölet tesz magányossá bennünket, mert nem akarjuk meglátni a földön fekvő embert, mert szűk horizontunk alatt hever.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!