Madár csapódott a Malév 564-es, Ferihegyről Zürichbe induló járatának hajtóművébe szerda reggel, nem sokkal felszállás után. Bár a gép nem károsodott, a pilóták a visszafordulás mellett döntöttek.
Madárral ütközött a Malév gépe
Madár csapódott a Malév 564-es, Ferihegyről Zürichbe induló járatának hajtóművébe szerda reggel, nem sokkal felszállás után. Bár a gép nem károsodott, a pilóták a visszafordulás mellett döntöttek.
Krebsz Adrien, a légitársaság szóvivője az MTI-nek elmondta: az utasok a leszállás során mindvégig biztonságban voltak. A madár a repülőgép egyik hajtóművébe csapódott. A gépet a leszállás után átvizsgálták, a szakemberek semmiféle károsodást nem találtak. A zürichi járatot törölték, a Malév a 25 utast a délelőtti órákban a célállomáshoz legközelebb lévő repülőtereken keresztül juttatja el úti céljához.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.