Lubomír Štrougal mégis bíróság elé kerül

Mégiscsak bíróság elé kerül Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista kormányfő, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban, a hatvanas évek közepén a belügyi tárca vezetőjeként visszaélt hatalmával, amikor leállította egy bűncselekmény kivizsgálását; arról van szó, hogy a háború után az Állambiztons

Mégiscsak bíróság elé kerül Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista kormányfő, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban, a hatvanas évek közepén a belügyi tárca vezetőjeként visszaélt hatalmával, amikor leállította egy bűncselekmény kivizsgálását; arról van szó, hogy a háború után az Állambiztonsági Hivatal (ŠtB) ügynökei három személyt megkínoztak, majd meggyilkoltak. A szocialista rendszerben reformpártiként ismert politikus védői ugyan a bírósági eljárást Václav Havel 1990-es amnesztiájára való hivatkozással megpróbálták elhárítani, de sikertelenül. Jaroslav Bureš igazságügy-miniszter – aki kérésükre a vádiratot áttanulmányozta – ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy Štrougalra nem vonatkozik az amnesztia, ezért az ügyet bíróság előtt kell tisztázni. A vádiratban, amelyet a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal állított össze, az áll: Štrougal, aki 1961 és 1965 között volt Csehszlovákia belügyminisztere, annak ellenére adta ki a vizsgálatok leállítására vonatkozó parancsot, hogy a belügyminisztérium ellenőrző szervei is megállapították, bűncselekmény történt, s az akkori főügyész is a tettesek megbüntetését követelte. A bűnügy az 1948 februári fordulat után történt, amikor a kommunista állambiztonsági szervek három személyt letartóztattak és megkínoztak (egyébként korábban ők is az ŠtB munkatársai voltak). Miután azonban kiderült, hogy az ellenük felhozott különböző vádak alaptalanok, a biztonsági szervek mindhármukat agyonlőtték egy előre megtervezett „menekülési kísérlet” közben, nehogy fény derüljön az ŠtB praktikáira. Štrougal határozottan tagadja a vádakat, s azt állítja, hogy vétlen. Szerinte 1965-ben azért is le kellett állítania az ügyet, mert csak a kis halak kerültek volna horogra, holott nyilvánvaló, hogy az ötvenes évek elején az ilyen ügyeket magas szinten döntötték el. A tettesek azonban akkor már vagy nem voltak életben, vagy megbüntetésük politikai okok miatt szóba sem jöhetett. A most 77 éves Štrougal ellen már volt egy vádemelés, mégpedig a volt Népi Milícia felfegyverzése miatt. A Legfelsőbb Bíróság azonban alaptalannak találta a vádat, és 2000-ben megszüntette az eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?