Lobbizva rohanunk a vesztünkbe

És nem, nem az az egyik aggasztó hír, hogy a fogadás menüjében főként húsmentes ételek lesznek. (A húsmentes táplálkozáson a mi szélességi köreinken élő lakosság jelentős része még mindig megütközik.) Nem. A hírek szerint annak ellenére, hogy már érezhető, sőt tombol a klímakatasztrófa, és a tudományos konszenzus szerint vitathatatlan, hogy az ember okozza, bizonyos országok, szervezetek és óriásvállalatok számára még mindig csak a rövid távú nyereség számít.

Miről van szó? Jövőre adják ki az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) hatévente megjelenő, hatodik közleményének harmadik részét. Ez konkrét javaslatokat fog tartalmazni arra, miként lehet hatékonyan korlátozni azokat a káros tevékenységeket, amelyek több mint 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedéshez vezetnének a bolygónkon. A közleményt összeállító kutatók hozzáférést adtak az oknyomozó újságírók Greenpeace Unearthed elnevezésű csoportjának és a BBC-nek a több mint 32 ezer, a világ minden tájáról érkező, e közleménnyel kapcsolatos beadványokhoz. E dokumentumok kiértékelése során kiderült, hogy a hozzászólások többsége konstruktív ugyan, de vannak köztük olyanok, amelyek rávilágítanak, hogy miért ilyen nehéz a klímaváltozás elleni harc. Szaúd-Arábia és az OPEC-tagállamok kifogásolják, hogy a javaslatok között szerepel, hogy drasztikusan csökkenteni kell az olajkitermelést és -felhasználást. India és Ausztrália azért lobbizik, hogy töröljék a nyilatkozatból azt a javaslatot, amely a szén felhasználásának csökkentését célozza. Továbbá a fosszilis nyersanyagokat kitermelő országok mind kifogásolják, hogy a még nagyon kezdetleges stádiumban levő szén-dioxid-leválasztási és -tárolási technológia nem kap elég teret a megoldási javaslatok között (kérdéses ugyanis, hogy a technológia időben elérné-e azt a szintet, amikor valóban effektíven tudnánk kivonni a szén-dioxidot a levegőből). Brazília és Argentína, a világ legnagyobb marhahús- és takarmánytermelői pedig azon bosszankodnak, hogy miért javasolják a kutatók a hús nélküli hétfőket, a növényi eredetű ételek fogyasztását és általában a húsfogyasztás csökkentését.

Persze az IPCC kutatói a javaslatok közül végül csak azokat építik be, amelyek egyeznek a tudományos konszenzussal, vagyis az effajta lobbizást szerencsére ignorálhatják, van (még) ennyi integritása a testületnek.

Mégis aggasztó ez, mert azt mutatja, hogy a lobbizó országok és csoportok vagy nem értik a klímaváltozás mögötti tudományt, ami – valljuk be – nem valószínű, vagy egyszerűen önzők, és a további profitért tudatosan ignorálják, kockáztatva ezzel nemcsak milliók életét, hanem gyerekeink és unokáink jövőjét is. Kérdés, hogy ilyen hozzáállással miben tudnak megállapodni a klímakonferencián Földünk lakosságának képviselői.

Már most kiderült, hogy az elkövetkező 10 évben a kőolaj- és szénkitermelő országok kétszer annyi nyersanyagot terveznek kitermelni, mint amennyi a határ lenne ahhoz, hogy a hőmérséklet-emelkedés 1,5 fok alatt maradjon. És az utóbbi klímakonferenciák eredményéből ítélve valószínű, hogy megint formális változtatásokat fogadnak el, javasoljon bármit az IPCC.

Tudom, hogy az idősebbek egy része jobb esetben elnéző fejcsóválással, rosszabb esetben felháborodva figyeli a fiatal klímaaktivistákat és globális tüntetéseiket. „Menjenek vissza az iskolapadba tanulni!”, morogják. De mégis, hogyan ösztönözhetnénk tanulásra a gyerekeket, hogy legyenek tudósok, orvosok, hogy egyszer majd jobbá tegyék a világot, ha azt látják, hogy úgysem hallgat senki a tudósokra és az orvosokra? Gondoljanak a jövőjükre? De milyen jövőre? Arra, amelyben nemcsak a környezet lesz élhetetlen, hanem az emiatt kirobbanó háborús konfliktusok is gyakoriak lesznek?

A COP26 klímakonferencia az utolsó esélyünk, hogy elhárítsuk a katasztrófát.