Lesz-e magyar ellenzék idén?

Az új narratíva lényege, hogy az általuk antidemokratikusnak minősített magyar kormánnyal szemben kötelező az egységes ellenállás.

Ez már nem demokrácia, nem köztársaság, nem jogállam.

(Szél Bernadett volt LMP-társelnök)

Szél Bernadett szavai jól keretezik a történetet, amelyhez az ellenzék a magyar polgárok többségét szeretné megnyerni három választási kudarc után. Ez az értelmezés radikális, az Orbán-kurzust a demokrácián kívülre helyezi, az autoriter működés és a diktatúrák közé. Ehhez a radikális valóságmagyarázathoz parlamenten kívüli akciók, folyamatos tiltakozás, látványos utcai jelenlét társul(na).

Ellenzéki politikusok arra kaptak gyors kiképzést külföldről és belföldi tanácsadóiktól, hogyan kell látványos politikai marketingakciókkal bekerülni a világsajtó decemberi híreibe.

(Lázár János fideszes képviselő)

A Fidesz háttérbe húzódó nagyágyúja egyébként problematikusnak látja a túlóratörvény kiszámíthatatlan hatásait, nyilván ezek közé sorolva a társadalmi ellenállás lehetséges módjait. Ugyanakkor Lázár rátapint az ellenzéki politika elmúlt nyolcéves gyengeségére is: ez pedig a kizárólagos látványpolitizálás, az akciómarketing, amely kis csapatokkal egy központból szervezhető, ám tartós tömeghatása kétséges. Az ellenzéki pártok legnagyobb problémája az elmúlt két ciklusban az egymással való ádáz versengés mellett az volt, hogy elfelejtették az aprómunkát: a szervezetépítést, az országos jelenlétet, a szisztematikus választókerületi terjeszkedést. Magyarán: a szoros viszonyt azzal az átkozott miniatűr valósággal.

A magyar történelem leggyávább kormánya.

(Jakab Péter, a Jobbik képviselője)

Nagy kérdés, hogy ezúttal a túlóratörvény ügyében sikerülhet-e ennyiféle, tegnap még egymást gyalázó és maró, most is politikai egzisztenciában vetélytárs ellenzéki erőnek úgy kooperálnia, hogy ne csak a semmi adódjon össze ötször-hatszor hangemberkedésben. Ehhez tudatos taktikára, a ki tudja, egyáltalán mennyire erős szakszervezetekkel való hatékony koordinációra, s előbb-utóbb országos sztrájkra, erődemonstrációra lenne szükségük. Különben pontosan ugyanaz történik majd, mint az elmúlt években mindig: nagy nekibuzdulás, nulla szellemi muníció, csodavárás, egyre csak emelt retorikai tét – és megint mulatságos karikatúra-vég.

Ha egy kormány elárulja az országát, a népét, akkor jön a lázadás.

(Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke)

A téteket ráadásul folyamatosan emelik, hideg, polgárháborús légkörben, csakhogy ez a mutatvány tömeges társadalmi támogatás nélkül a semmibe hullik. A módszer kockázatos, dupla vagy semmi játszma. Hátha bedurran valamiféle társadalmi ellenállás, remélik az ellenzékiek. Hátha nyolc év után a Gyurcsány–Vadai–Bangóné–Hadházy–Kunhalmi–Szél–Karácsony–Jobbik-tengely meggyőzi az embereket, hogy itt mégiscsak kormányzásra alkalmas ellenzék tiltakozik kormányzásra alkalmatlan kormányzat ellen.

Azt nem tudom, hogy a tüntetések januárban érnek véget, februárban, vagy az EP-választások után, de tömegtámogatásra aligha fognak szert tenni.

(Gulyás Gergely kancelláriaminiszter)

Nehéz mutatvány lesz, hiszen nincsenek új szereplők, a régóta színen lévőknek kell meggyőzniük a masszív és egyelőre hallgatag többséget a politikai erőátrendeződés szükségességéről. 2018 az ellenzék maximálisra feltekert, téteket a végsőkig emelő hitelességéről is szól. Nem igaz ugyanis, hogy a korrupciót helyeselné a szavazók többsége – viszont a kormányzóképességet mindennél fontosabbnak tartja.

A népszavazások és választások nem a racionalitásról szólnak, hanem az érzelmekről.

(Yuval Noah Harari izraeli történész)

Két érzelmes történetet mesélnek most a magyar szavazónak: az egyik a stablitás, a fejlődés, a magyar felzárkózás nemzeti narratívája, a másik a velejéig korrupt oligarchák országkifosztásának véget vető globális hatékonyságé. Az a mese győz, amelyhez hitelesebb cselekvés társul.