Lemondott a Mirror főszerkesztője

A kiadóvállalat vezetésének nyomására péntek este lemondott a Daily Mirror főszerkesztője, akinek lapja hamisnak bizonyult fotókat közölt brit katonákról egy iraki fogoly állítólagos kínzása közben.

A kiadóvállalat vezetésének nyomására péntek este lemondott a Daily Mirror főszerkesztője, akinek lapja hamisnak bizonyult fotókat közölt brit katonákról egy iraki fogoly állítólagos kínzása közben.

Piers Morgan, aki még néhány órával korábban is valódinak minősítette a felvételeket, este rövid közleményben tudtatta, hogy azonnali hatállyal távozik a lap éléről. Morgan szerint lapja "kiszámított, rosszindulatú átverésnek" esett áldozatul.

A lapot kiadó cég, a Trinity Mirror igazgatótanácsa pénteken nyilatkozatban közölte: a történtek után "nem lenne helytálló", ha Morgan a szerkesztőbizottság élén maradna. A cég "fenntartások nélkül" elnézést kért a hamis fotók közlése miatt.

A közlemény szerint a lap "jóhiszeműen" tette közzé a képeket, abban a meggyőződésben, hogy azok valóban iraki foglyukat kínzó brit katonákat ábrázolnak. Most már azonban "elégséges bizonyíték áll rendelkezésre arról", hogy a képek hamisak voltak - áll a cégvezetés péntek esti nyilatkozatában.

A Mirror, amely kezdettől élesen ellenezte az iraki háborút, éppen két hete tette közzé a fekete-fehér képsorozatot, azt állítva, hogy azt "kiábrándult" brit katonák adták át. A képsorozaton egy csuklyával letakart, ingre és alsóneműre vetkőztetett férfi látszik, akinek állítólagos kínzói hol a fejére taposnak, hol ágyékát ütlegelik puskatussal; az egyik kép azt mutatja, amint a "foglyot" egy brit katona éppen levizeli.

A fekete-fehér fotók hitelességét azonban több szakértő már a közzétételük utáni napon megkérdőjelezte, egyaránt azzal érvelve, hogy a képeken látható katonai eszközök - a fegyverek, a katonákon látható ruházat egyes elemei, és főleg a teherautó, amelynek platóján a képsorozat készült - nem képezték részét az Irakba vezényelt brit kontingens szabvány hadfelszerelésének.

A lap mindazonáltal a Morgan lemondásáig eltelt két hét utolsó pillanatáig állította, hogy a képek valódiak, és egyre újabb katonákat vonultatott fel, akik beszámolóikkal "igazolták" a fotók hitelességét.
A főszerkesztő helyzete azután vált végleg tarthatatlanná, hogy péntek délután az ügyet kirobbanása óta vizsgáló brit királyi katonai rendészet bejelentette: egy angliai katonai támaszponton találták meg azt a teherautót, amely a Mirror állítólag Irakban készült fogolykínzós fotóin látható. A katonai rendészet szerint kétséget kizáróan sikerült azonosítani a járművet a képeken látható karcolások és egyéb külső jegyek alapján.

Geoff Sheldon dandártábornok, a botrányban érintett elit alakulat, a QueenÍs Lancashire Regiment vezénylő parancsnoka az ügyben tartott pénteki sajtótájékoztatón közölte: a teherautó soha nem járt Irakban. Adam Ingram brit hadseregügyi államminiszter a londoni alsóházban már előző nap bejelentette, hogy a képek vizsgálata még tart, de az már "kategorikusan cáfolható", hogy a fotók Irakban készültek volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?