Lehet érzéssel akasztani?

<p>Bármilyen vérlázítónak tűnik is, nincsen abban semmi törvényellenes, hogy a Szlovák Posta illetékese körlevélben hívta föl beosztottai figyelmét arra, hogy a szeptember elsejétől hatályos államnyelvtörvény értelmében a postai kommunikáció kötelező nyelve a szlovák. A szóban forgó illetékes ugyanis törvénytisztelő állami alkalmazottként semmi mást nem tett, mint a kötelességét teljesítette.</p>

Szemben Marek Maďarič kulturális miniszterrel, aki az általa átültetett államnyelvtörvényt megszegve elrendelte, hogy ne érvényesítsék azt addig, amíg minisztériumában el nem készül a törvény gyakorlati végrehajtását szabályozó módszertani útmutató. Bizony, hogy nem végrehajtó rendelkezés, hanem egyszerű módszertani útmutató! Ami abban különbözik a végrehajtó rendelkezéstől, hogy míg a törvények végrehajtását szabályozó végrehajtó rendelkezéseket a törvényalkotás szabályai szerint egy-egy adott törvénnyel együtt kell a parlament elé terjeszteni és ott elfogadtatni, bármiféle módszertani útmutatót bármilyen állami szerv kidolgozhat és alkalmazhat a saját hatáskörében. Nem kell tehát ahhoz egyáltalán kikupált jogtudornak lenni, hogy mindebből világos legyen, csak egy törvény végrehajtó rendelkezései lehetnek törvényerejűek. Ami viszont a lényeg, a módszertani útmutatók akár egyszerű főnöki utasítással bármikor visszavonhatóak, és tetszés szerint módosíthatóak.

Mi következik mindebből? „Csak“ annyi, hogy a szlovák kormánykoalíció politikusai azzal, hogy holmi módszertani útmutatókra hivatkozva próbálják megszelídíteni a vitathatatlanul vad, vagyis diszkriminatív jogszabály bírálóit, tulajdonképpen csalnak. A hazai és a nemzetközi közvélemény tudatos félrevezetésére irányul politikai propagandájuk, amelynek hazug üzenete az, hogy a szóban forgó törvény teljesen ártalmatlan. Mivelhogy voltaképpen, úgymond „érzéssel“ lesz végrehajtva. Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amikor egy akasztás általi kivégzéstől rettegő elítéltet azzal vigasztalnak, hogy az aktust érzéssel, azaz finoman fogják végrehajtani rajta. Sőt, amíg a hóhér egy humánus ember, lehet, hogy nem is akaszt...

Marek Maďarič valami ilyesmit szeretne elhitetni közönségével a nyelvtörvény kapcsán. Nyilván, mert ő és elvbarátai is rájöttek, hogy darázsfészekbe nyúltak vele. Lévén, a jelenleg általuk képviselt állam egy olyan klubba (Európai Unió) lépett be annak idején, amelynek viselkedési kódexe tiltja akár a jelképes akasztást, de még a szőnyegre való köpködést is. A kulturális miniszter ebbéli felismerése persze kétségkívül pozitívumként könyvelhető el. A hiba kiküszöbölésére törekvő szándék azonban csalás és ámítás, ugyanúgy nem kóser, mint az agresszív nyelvtörvény. Végrehajtása viszont egyáltalán nem lehet mérlegelés tárgya sem mezei hivatalnokok, sem pedig politikusok számára.

Ha egy törvény rossz, akkor azt kizárólag a törvényhozásban lehetséges kijavítani. Viszont amíg ez nem történik meg, addig sajna végrehajtandó. Ellenkező esetben, ahogy mondani szokás, minősített törvényszegés esete forog fenn. Márpedig a törvényszegés tilos, tekintet nélkül arra, kicsoda törvényszegő. Az államnyelvtörvény ezért nem más, mint egy olyan verem, amit másoknak ástak a nemzeti-szocialista kormánykoalíció politikusai, ám amint lenni szokott, ők maguk estek bele…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?