Legyél helyettem én

Ha Pavol Hamžík ma elkiáltaná magát a parlamentben, „Ide hozzám, aki SOP-s, kap egy mikuláscsomagot!”, nem lenne nagy a tülekedés.

Ha Pavol Hamžík ma elkiáltaná magát a parlamentben, „Ide hozzám, aki SOP-s, kap egy mikuláscsomagot!”, nem lenne nagy a tülekedés. Ha azt is hozzátenné, hogy „Csak az jöjjön, aki 1998-tól közénk tartozik!”, talán 3-4 képviselő tarthatná a markát, sőt, még magának Hamžíknak sem jutna csokimikulás, legföljebb egy virgács.

Utólag persze könnyű okosnak lenni, de a Polgári Egyetértés Pártjának totális bukása már a kezdet kezdetén előrevetítette árnyékát. Az SOP ugyanis nem választási pártként alakult, mint az MKP vagy az SDK, hanem elnökválasztási pártként jött létre. Egyetlen feladata Schuster államfő elnöki székbe juttatása volt, jelöltlistáját pedig gyakorlatilag a Markíza televízió állította össze. Még egy miniszteri bársonyszékről is hajlandóak voltak lemondani a köztársasági elnök tisztségének megszerzése érdekében. Az elnökültetés sikerült, a választásokon ismeretlenül is nyolc százalékot szereztek, nem csoda, hogy hirtelenjében az exházédéeszes exminiszter exképviselő Hamžík pártelnök-miniszter nagyratörő terveket kezdett szövögetni. Pár hónapja még azt fontolgatta, újra kellene tárgyalni a koalíciós szerződést, hiszen mégiscsak jól jönne az a plusz egy tárca. Arra hivatkozott, jócskán megerősödött az SOP parlamenti frakciója, hiszen a két LDÚ-s, Juraj Švec és Ján Budaj is megérkezett a klubba, két zöld társaságában. Hamžík már akkor is nagyvonalúan napirendre tért a béka feneke alatt lévő támogatottságuk fölött.

Preferenciákról ennek a pártnak az esetében már régóta nem beszélhetünk, Hamžíknak sikerült gyakorlatilag nullaszázalékos párttá zsugorítania az SOP-t, ma már örülhet, hogy a parlamentben megmaradt a szedett-vetett frakciója.

Sohasem volt igazán világos, kikkel és miben akarnak polgárilag egyetérteni, a parlamenti szavazásoknál, majd utóbb a december 1-jei önkormányzati választásokkor kiderült, kivel és merre tart az SOP, melynek végül összesen nyolc megyei közgyűlési hely jutott az egész országban.

Egyszóval, így néz ki ma egy parlamenti és kormánypárt, amely saját frakciójában is kisebbségben van. Hamžík a legújabb hírek szerint már a jövő évi választásokra készül, és partnereket keres: „Szebb napokat látott, régebben testes, ma már karcsú, alkalmazkodó típusú párt megbízható partnert keres. Minden megoldás érdekel, bokszolók, autóversenyzők és színésznők se kíméljenek. Jelige: Legyél helyettem én.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?