Leghevesebb légicsapások a háború kezdete óta

Az amerikai-brit légierő csapást mért szombat éjjel az észak-iraki Kalak térségére. A Moszultól mintegy 40 kilométerre keletre fekvő település közelében öt nagy erejű robbanás hallatszott közép-európai idő szerint szombat este fél tíz és tíz óra között.


Az amerikai-brit légierő csapást mért szombat éjjel az észak-iraki Kalak térségére. A Moszultól mintegy 40 kilométerre keletre fekvő település közelében öt nagy erejű robbanás hallatszott közép-európai idő szerint szombat este fél tíz és tíz óra között.


Az AFP helyszíni tudósítójának beszámolója szerint két bomba hullott a Kalak fölé magasodó domb tetejére, az iraki erők főhadiszállására, egy másik a domb mögött, egy pedig az előtte kiépített iraki állásokat találta el. Az ötödik célpontja Kalak közelében, a Gair faluban lévő iraki központ volt.

Kalaknál húzódik a demarkációs vonal az iraki hatóságok, illetve a kurdok ellenőrzése alatt álló területek között.

A Reuters helyszíni beszámolója szerint a szövetséges légierő vasárnap hajnalban folytatta a csapásmérést Bagdadra. Mintegy tíz nagy erejű robbanás rázkódtatta meg a belvárost közép-európai idő szerint hajnali egy óra körül. Kéttucatnyi robbanás döreje hallatszott a Köztársasági Gárda város szélén, úgy délről mint északról kiépített állásai felől.

Az ITAR-TASZSZ az NHK japán televízió helyszíni riportját ismertetve azt jelentette, hogy belvárosi lakónegyedeket ért támadás. A négy-ötemeletes lakóházak között találhatók a kormányzó Baasz párt épületei és kormányhivatalok is. Több lakóházban tűz ütött ki.

Daniel Darnell dandártábornok, a légicsapásokat összehangoló, a szaúd-arábiábiai amerikai támaszponton felállított parancsnoki központ vezetője az AP-nek elmondta, hogy a légicsapások háromnegyed része most már a Köztársasági Gárda Bagdad körüli állásai ellen irányul.

A koalíciós tűzerőt tovább fokozza, hogy szombaton először már Irak területéről indultak bevetésre amerikai repülők. A CNN tudósítójának beszámolója szerint A-10-es páncélvadász-repülőgépek szálltak fel egy Bagdadtól délre fekvő, az irakiaktól elfoglalt támaszpontról. Ez azt jelenti, hogy az A-10-esek jóval több időt tölthetnek levegőben és hajthatnak végre akciókat Irakban.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?