Laza kongresszusra készül az olasz lusták klubja

Érdemes a sült galambra várni, s felgyorsult ütemű életünkben lazítani az olasz restek szerint, akik augusztus 8-ra hívták össze első nemzeti kongresszusukat.

Érdemes a sült galambra várni, s felgyorsult ütemű életünkben lazítani az olasz restek szerint, akik augusztus 8-ra hívták össze első nemzeti kongresszusukat.

Az észak-olaszországi Valle d'Aostában, Champolucban tervezett összejövetelen a tunyák "nagymestere" Gianni Fantoni komikus lesz, aki egyben a kongresszus nyitónapján meghirdeti az olasz lusták manifesztumát, amelyben jogot formálnak a restségre és semmittevésre modern korunk környezetében is. A programhirdetést természetesen nagyszabású fogadás ünnepli, s az sem lehet meglepő, hogy e zabálást követően a program kötelező ebéd utáni szundikálást is előír a kongresszusi küldötteknek.



Egy magyar lusta, a Sziget Fesztiválról

A szinte már fárasztóan sűrű program a sziesztát követően, kora este a henyélés korszerű módszereinek szemléltető oktatásával folytatódik, majd frissítők következnek, s a résztvevők búcsúajándékként megkapják az olasz semmittevők "túlélési csomagját", amely a szervezők szerint segít a ma is méltán népszerű lustasági hagyományok újjáélesztésében, folytatásában.

Fantoni nagymester az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva elismerte, hogy a lustákra tulajdonképpen nem jellemző a felvázolt kongresszusi aktivitás, a hasonló összejöveteleken való részvétel, hiszen ez valódi énjükkel ellentétes. Ugyanakkor a lustaság nagyon kemény szellemi tevékenység, hiszen a rest ember agya állandóan azon jár, olyan rendszereket keres-kutat és állít fel, amelyek alkalmazásával a minimálisra csökkenthetők a fizikai erőfeszítésék, s e megtakarítások nyomán több jut az édes, talán pajzán gondolatokra és elmélkedésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?