Láthatatlan forradalmár

Bár a mi „bársonyosnak” mondott forradalmunk 15. évfordulója már lecsengett, azért egy kanyarintásig csak érdemes odafigyelni arra, mennyi, akkor láthatatlan forradalmár állt a barikádoknak kinevezett traktorutánfutókon mint szónok és mint a születő demokrácia letéteményese. Igaz ugyan, volt sok bátor és szókimondó ember akkortájt, sokan kiálltak, mondták, tették a magukét, de hogy ténylegesen milyen sokan voltak, azt most kellett megtudnom az emlékezésekből.

Mint kiderült, vagy én számoltam rosszul, vagy az emlékezetemmel van baj, s így még egy csomó ember emlékezetével is valószínűleg. Az egyik vidéki lap cikkéből ugyanis olyan, számomra ismeretlen dolgok derültek ki, amelyek enyhén szólva is megleptek. Olyanok nyilatkoztak bőszen és melldöngetve forradalmi ténykedésükről meg tetteikről 15 évvel az események után, akik bizony akkoriban még a tévét sem merték bekapcsolni, és beteget jelentve elbújtak otthon, s majd csak valamikor a rendszerváltás után pár évvel mertek előbújni, de akkor aztán jelen voltak mindenhol. Olyannyira jelen voltak, jelen vannak, hogy mára elfoglalták a múltbeli tribünt is. No meg egyebeket is. Képviselői széket ilyen-olyan szinten, hivatali posztot vagy állásocskát, ahol a reggeli kávézás és a sajtószemle ebédidőig tart, gazdasági vállalatok tanácsaiban a zsíros trafikot, magánzóként kisebb-nagyobb vállalatok részvénycsomagocskáit, meg ne soroljam mi mindent még.

Faramuci és kissé nevetséges is számomra az ominózus vidéki lap cikke által ábrázolt egykori helyzet. Valahogy mindig azt a múltbeli érdekes nyilvántartást juttatja eszembe, amely egykor a partizánokat tartotta számon. Volt idő, mikor annyi hivatalos partizánról tudott a szocialista statisztika, hogy ha mindegyik csak egy puskalövést durrantott volna el annak idején, akkor fejvesztve kiszaladt volna ebből a kis országból a legmerészebb reguláris hadsereg is mindenestől. Járt is bizony érte a nyugdíj-kiegészítés szépen.

Valahogy ugyanilyennek érzem most a helyzetet. Mikor olyanok vallanak maguktól mélyen meghatódva rendszerváltó tevékenységükről, aki ott sem voltak. Mert azért néhányan még pontosan vissza tudunk, tudnak emlékezni.

A szomszédságban, egy jobb rendszert vágyó nép narancsszínű forradalomra készülődik. Tiszta szívből kívánom nekik, hogy sikeredjen a vérmentes rendszerváltás. Annyit azért ajánlanék nekik, jól nézzék meg, kik és hol állnak éppen azokon a barikádokon, nehogy úgy járjanak, mint mi. Nehogy azon vegyék észre magukat, hogy a láthatatlan forradalmárok egyszer csak átveszik az irányítást a lefáradt, meghurcolt, kikészített valódi harcosok helyett.

Mert a sunyi, 15 évvel a történések után pozícióból nyilatkozókból – gondolom – ott sem lesz hiány majdan. Ahogyan nálunk sincs most!