Láthatatlan emberek, avagy a maszk térhódítása

Micsoda marhaság? Megfulladok, segítsééééég! Inkább jöjjön a Covid, a maszk elviselhetetlen. Bepárásodik miatta a szemüvegem, se látok, se hallok. Nem ismerem meg a rokonaimat, barátaimat, mindenki egyforma ebben az álorcában. Ha legalább ráhímeznék a nevüket vagy rámásolnák az arcképüket, hogy tudjam, kivel állok szemben, hogy még véletlenül se sértsem meg a szomszéd nénit – aki minden vasárnap hoz egy tányér süteményt, azzal az indokkal, hogy ők ketten a férjével nem bírnak megenni egy tepsivel, kár lenne érte, szabadkozik, nálunk meg percek alatt eltűnik a tányérról az utolsó morzsa is – azzal, hogy nem köszönök neki, mert nem ismerem meg. A nép, a zistenadta, lázongott, felvonult, tüntetett, persze maszk nélkül, egymás arcába kiabáltak. Buszra szálltak maszk nélkül, s bár senki sem szólt hozzájuk, ők belekötöttek utastársaikba, hogy minek viselnek maszkot, hiszen a Covid nem létezik, kitaláció, a politikusok és a maszkgyártók kitalációja, üzleti fogás. Igenis nyissák ki a mozikat, a színházakat, az iskolákat, és ne papoljanak vakcinákról se, mert az is csak üzlet.

Aztán amikor a leghangosabban tiltakozók barátja, rokona, ismerőse – mert itt mindenki mindenkinek barátja, rokona, vagy ismerőse – kórházba került, mi több, lélegeztetőgépre, utána meg otthon szédelgett még hetekig, vagy ha szerencséje volt, no meg néhány jó kapcsolata, gyógykezelésre, egyre halkultak a hangok, egyre többen használtak maszkot. Megijedtek. És persze az is szerepet játszott ebben a tragikomédiában, hogy kialakult a maszkdivat. Lehetett kapni pöttyöset, csíkosat, hímzettet, külön díszítettet kamaszoknak, sokféle színben pompázókat, hogy összhangban legyen a kabáttal, a kalappal, a sállal, bármivel. Divatágazat lett, ami elnyomta a berzenkedést.

Hogy mire jó a vakcina, most nem ecsetelem, aki önként és dalolva, káromkodva vagy fütyörészve lemond róla, az ő baja, lehet, hogy éppen őt várja a lélegeztetőgép, a poszt-Covid kínjai. No de a maszk télen! Felbecsülhetetlen. Illetve nemcsak télen, hanem télen-nyáron. Ápol s eltakar. Igaz, nem látszanak alattuk a rúzsos kis ajkak, de a ráncok sem, s ha az ember gondosan eligazítja, a szem alatt lógó táskák – melyekbe egy hétvégi bevásárlás is belefér lassan – is úgy eltűnnek, mint a pinty. Ebből eredően a nők kevesebbet költenek kozmetikumokra, a férfiak borotválkozóhabra, borotválkozás utáni krémre, arcvízre. Mi több, ha napszemüveggel kombináljuk, nem kell bujkálnunk, ha éppen emberkerülő kedvünkben vagyunk, majdnem olyanok leszünk, mint a láthatatlan ember (Herbert George, azaz H. G. Wells regényalakja, akit csak a ruhája és egyéb kiegészítői tartottak egyben), azzal a különbséggel, hogy ha otthon felfedjük magunk, illetve a tükör előtt, bízvást bízhatunk benne, hogy mi mi vagyunk, azaz én én vagyok, az az ember, aki a tükörképemet méregeti. A szagokra érzékenyeknek is hasznos a maszk, ha rendesen fölteszik, nem lógatják ki belőle az orrukat – így nem érzik a borbűzt, a szuvas fogak és egyéb tökéletlenségek bűzét. És mivel a Covid felbukkanása óta eltelt idő alatt már a kiegészítőket gyártók is felfedezték a benne rejlő üzletet, még trendi is lehet, és „in” az, aki viseli.