Lassan felborul a rend...

rendőrség k

Megáll az ember esze: politikusaink olyan törvényjavaslatot dolgoztak ki, amely engedélyezné 18 éves kortól a rendőri hivatást.

Jelenleg 21 év az alsó korhatár, s egy rendészeti szakközépiskola az ugródeszka. Tudjuk, hogy több ember kellene a rendőri szervekhez, s valamilyen módon bővíteni kell a kapacitásokat, ennek ellenére még olvasni is sokkoló, hogy alig tizennyolc évesen ekkora felelősséget lehessen vállalni. Kicsit abszurd…

Nem egy olyan foglalkozás van világszerte, amely bizonyos korhoz van kötve. Induljunk csak ki abból, hogy kitolódott a szellemi érés a fiataloknál, tehát a tinédzser kor már nem 12–17 közé kerül, hanem a 13–20 (21) esztendős korcsoportot vesszük alapul. Mindig vannak kivételek a fiatalok között, és nem nézzük le őket, csak el kell fogadni azt is, hogy kell egyfajta tapasztalat. Például országos tanárhiány van (több államban is), mégsem állnak a katedrára frissen érettségizett fiatalok. Kiábrándító is lenne… Hasonló kezdeményezésről van szó, mint amit Orbán Viktor szeretett volna, illetve szeretne bevezetni Magyarországon, mely szerint elég lenne egy pedagógiai érettségi szakirány megjelölésével, s megoldódna a tanárhiány. Az eredmény pedig az lenne, hogy 19 éves, frissen érettségizett tinik oktatnák a náluk akár 1-2 évvel fiatalabbakat. Bizonyára szívnánk a fogunkat rendesen, ha ilyen bekövetkezne Szlovákiában, nem? Nincs ez másként a rendészetben sem.

Talán kicsit régimódi felfogás, de bizonyos foglalkozásokhoz szükséges X éves tapasztalat, s ezt a saját életünkön tudjuk igazán megérteni. Minden egyes előrehaladott évvel újabb és újabb kihívásokkal nézünk szembe, s ezáltal sokkal jobban megértjük embertársaink gondjait is, hiszen mi magunk is érettebbek leszünk. Ez nagyon fontos olyan hivatásoknál, ahol emberekkel dolgozunk. A rendőr szakma is pont ilyen, nem lehet félvállról venni, kell hozzá bizonyos érettség. Ha csak személyes példát veszünk alapul: egészen más döntéseket hoznánk most, mint például 2-3 évvel ezelőtt egy-egy kiélezett helyzetben. Amikor egyetemisták voltunk, sokszor vitatkoztunk arról, miért is szükséges ennyi mindent megtanulni… Nyílt titok, hogy a megtanultak háromnegyedét nem használjuk, viszont a szellemi terhelés egy olyan szintű figyelési készséget fejlesztett, amelynek köszönhetően sokkal jobban tudjuk végezni a munkánkat. Kialakult a felelősségtudat a sok elvárás és a teljesíteni való feladat révén. Szükségesek ezek a „nehézségek” ahhoz, hogy minél emberibbek és megértőbbek legyünk, nem lehet mindennel kapkodni, s nem is szabad sürgetni bizonyos dolgokat.

Gondoljunk bele, hogy a legtöbb köztisztviselő és közalkalmazott hány esztendőt tanul és tapasztal, mire a pályára állhat. Nem biztos, hogy megfelelő irányba terelődik a jövő, ha pont a rendvédelmet kezdik el fellazítani. Nem szabad az ilyesmit bagatellizálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?