LA REPUBBLICA, LE FIGARO

Az orosz–EU-csúcstalálkozó után mutatott oroszbarát megnyilvánulásai kapcsán Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, az Európai Unió kormányfői tanácsának soros elnökét bírálta a La Repubblica című olasz és a Le Figaro című francia napilap.

Az orosz–EU-csúcstalálkozó után mutatott oroszbarát megnyilvánulásai kapcsán Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, az Európai Unió kormányfői tanácsának soros elnökét bírálta a La Repubblica című olasz és a Le Figaro című francia napilap. A római újság szerint Berlusconi durván túllépte uniós mandátumát, amikor egyebek között védelmébe vette az oroszok csecsenföldi politikáját, illetve a Jukosz-ügyben is Vlagyimir Putyin elnök mellett foglalt állást. Az EU külpolitikájának történetében már eddig is voltak nem túl szerencsés pillanatok, de az még soha nem fordult elő, hogy egy államférfi, aki az EU nevében szólal meg nyilvánosan, nyíltan olyan álláspontra helyezkedjék, amely tökéletesen ellentétes a korábban közösen kinyilvánított véleménnyel – vélte a La Repubblica. A konzervatív francia lap szerint amit Berlusconi a találkozó záró sajtóértekezletén művelt, az egyszerre volt szürrealista és meglepő. Miközben Moszkva lépésről lépésre halad egy tekintélyelvű rendszer felé, az olasz kormányfő a demokrácia egyik ékköveként dicsérte Oroszországot. Még maga Putyin is meglepettnek tűnt, hogy ilyen típusú pártfogásra tett szert – kommentálta a római történéseket a Le Figaro.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?