Kúszik belénk

A közeledés hete: Közép-Európa még nem robbant, de robbanhat; az egészségesnek látszó vírusgazdákról semmit sem tudunk, a terjedés csak szigorú szabályokkal lassítható. Ha a modern élet megáll, helyébe az unalom lép: fogyasztás nélkül jöhet a bezártság szenvedése. Ezt az új helyzetet, lassulást és csendet a többség rosszul fogja megélni, pedig lehetőség a feszültség oldására. Az általános változásra, ami el fog maradni.

„Az emberek nem a dolgoktól félnek, hanem attól, ahogy látják azokat.” (Epikrétosz)

Hogy változnak mostanában az idegenforgalmi szokások: hallom valakitől, hogy az utóbbi napokban a szállodafoglaláskor már nemcsak az iránt érdeklődnek, van-e tóra néző szoba, erkély, szauna vagy úszómedence, az a kizáró kérdés is elhangzik, vannak-e olasz vendégek – a következő nyilván az lesz, van-e macska az étlapon.

„Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.” (Hamvas Béla)

Miért Olaszországban van a legtöbb európai haláleset? A vírus túlnyomóan az idősekre veszélyes, az EU-ban pedig a 2018-as adatok szerint a medián életkor éppen náluk a legmagasabb (az írországi 37,3 évtől az olaszországi 46,3 évig terjed); ehhez vegyük hozzá, hogy a várható élettartam világlistáján Hongkongot és Japánt Olaszország követi 83,5 évvel – az olaszok korösszetétele miatt is magas náluk most a halálozás. Másfelől a járvány elszabadulása a legnagyobb rizikó: amikor már nincs elég hely a kórházakban, és a súlyos esetek között válogatni kell a túlélés esélye alapján. Kedden jön a hír: Olaszország egy hónapra bezár, csak ki, be nem. A fegyelmezetlenségeket szigor követi.

Mintha Forza Cote d'Azur néven készülne új politikai mozgalom alapítására a lánya nizzai kastélyába a lányánál 24 évvel fiatalabb barátnőjével a vírus elől menekülő Silvio Berlusconi, aki 83 évesen különösen veszélyeztetett, hiszen krónikus hajbeültetésben szenved.

A vírus a politikusokra is nagyon veszélyes, mert a közhangulat hamar hisztérikussá válhat, s onnantól kiszámíthatatlanul omlik össze egy kormány, egy vezető hitelessége. Most pletykaverseny van, jólértesültségrali, legfőképpen pedig mindentudó kritika. Ezekben a vészjósló napokban jelesre vizsgázik úgy a magyar ember, mint a magyar értelmiségi is, minek után a netes bejegyzéseiből kiderül róla, hogy amiképpen békeidőben roppantul ért itt a focihoz mindenki, úgy járvány idején pillanatok alatt képzett infektológussá alakul át a többség; mondhatni, mostanra szinte egy központi válságstábban egyesül a nemzet fejlett kritikai érzéke. Valószínűleg már a honfoglaló magyarok is hét operatív törzsből állhattak, abból mutálódhatott úgy az okoskodóvírus, hogy mostanra Magyarország a tízmillió operatív törzs országa lett. Néha olyan érzésem van, hogy az emberek hajlamosak azt hinni, az ilyen testületekben csupa seggsötét ember ül, miközben én a világ legjobb bablevesét főzöm, ezért megoldom a nagy Fermat-sejtést és átszervezem tökéletesre Budapest tömegközlekedését is.

„Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan felállni az élet terített asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség, tudatosan bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni magad semmiféle helyzetben.” (Márai Sándor)

Mostantól lesz időnk elmélkedni, ha nem kell majd gyászolnunk valakit. A világgazdaság, a globális pörgés leállása nemcsak tragédia lehet, ez felfogás dolga: a bevételeink csökkenése mellett a kiadásainkat is visszafoghatjuk. A vírus ölhet, de túlélésre is taníthat, egyszerre.