Kulturális veszteségeink XXVI.

Az aprócska Maine állam legnagyobb napilapja anyagi okokra hivatkozva megszüntette könyves rovatát, amelyben helyi írók köteteivel, vagy Maine-ben játszódó történetekkel foglalkoztak szabadúszó kritikusok. Stephen King, aki nem mellesleg a leghíresebb maine-i lakos, péntek este Twitter-üzenetben bírálta a döntést, és arra kérte követőit (mintegy ötmillió internetezőt), tiltakozzanak ők is a lapnál, hiszen a szóban forgó szerzőknek többnyire szükségük van erre a kis publicitásra ahhoz, „hogy kenyeret és tejet vehessenek”.
 
A Portland Press Herald című lap még aznap este reagált – szintén a Twitteren ígérte meg Kingnek, hogy ha ő és követői szereznek száz új internetes előfizetőt a lapnak, visszahozzák a könyves rovatot. 
Nos, szombat délelőttre már össze is jött a száz új előfizető, estére kétszáz, és mivel ez a történet tegnapra bejárta a világsajtót, várhatóan folyamatosan növekszik a szám. Hiszen sok jómódú, kultúrát szerető amerikai származik ebből az államból, de King Twitter-üzenete nélkül nem jutott volna el hozzájuk a hír.

Ez tehát egy happy enddel végződő Stephen King-sztori, amely rávilágít a nívós szépirodalom iránti érdeklődés világméretű megcsappanására, a könyves rovatok mostoha helyzetére, az írott sajtóban zajló kényszerű leépítésekre, nadrágszíj-összehúzásokra (a Pew Research Center adatai szerint az USA-ban 2008 óta a felére csökkent a lapoknál dolgozó újságírók száma),

és a szerzők kiszolgáltatottságára, akiknek műveiről nehezebben szerezhet tudomást az olvasóközönség, ha nem foglalkozik velük a helyi sajtó.

A könyvkritika ráadásul eléggé költséges műfaj, legalábbis a miénknél boldogabb országokban. Egy 300 oldalas kötet alapos, gondos elolvasása legalább egy hét, maga a kritikaírás jobb esetben szintén nem csupán néhány órát vesz igénybe. Nyugaton eddig sok irodalmár élt ebből, hozzáértő munkájukat korrektül megfizették – legalábbis a nagyobb lapoknál dolgozó elismert kritikusokét. De egyre több sajtótermék elégszik meg olcsóbb munkaerővel, azaz olyan tollforgatókkal, akik kevesebbel is beérik, viszont nem akkora szaktekintélyek, azaz egyre kevesebb olvasót érdekel a véleményük. 

Ez bizony ördögi kör, amelyből csak azt a kiutat látja a lapok többsége, hogy megszünteti vagy átalakítja az adott rovatot: a könyvkiadók ismertetőit közli az új kötetekről, általában szó szerint. Ezekről pedig tudjuk, hogy jobbára reklámszövegek.

Szóval le a kalappal Stephen King előtt, mert egy nemes ügy érdekében használta fel saját hírnevét. (A nagy siker óta egyébként nem szólalt meg, azaz nincs szándékában learatni a babérokat). De sokkal több ilyen kaliberű hírességre lenne szükség ahhoz, hogy egy szomorú és káros folyamatot – ha csak egy időre is – sikerüljön megállítani.