Kulturális veszteségeink 68.

A 64 éves férfinak nincs komolyabb betegsége, el tudja látni magát, épp csak egyedül maradt öregségére egy nagy házban. Fizikai munkát végzett, van némi megtakarított pénze, de annyi azért nincs, hogy napi 188 dollárt fizessen az ellátásért egy átlagos idősotthonban. Felfedezte, hogy a Holiday Inn szállodalánc nyugdíjas kedvezménnyel napi 60 dollárért kínál szobát. „Vagyis napi 128,77 dollárom marad, amiből bárhol étkezhetek, bárhonnan rendelhetek. Van mosodai szolgáltatás, filmcsatornák, wifi, sőt uszoda, wellness, edzőterem. Ingyen sampon, szappan, hajszárító. És napi öt euró borravalóért a személyzet lesi a kívánságaimat. Vendégnek tekintenek, nem pedig páciensnek“. 

Egy színvonalasabb idősotthonba ott sem könnyű bejutni, várólisták vannak, a Holiday Innben viszont azonnal foglalhat szobát az ember, sőt akár városról városra vándorolhat, ha kedve tartja.

Van éjszakai ügyelet, a szobalány naponta rányit, takarít, ágyneműt cserél, és ha kell, orvost hív. Ha baleset éri a szállodában, például megbotlik és lábát töri, a biztosító jóvoltából ingyen ellátást kap és még kártérítés is jár neki. Mindez évi 21 900 dollárjába kerülne, míg egy otthonban több mint háromszor ennyit, 68 620 dollárt kérnek el (a Forbes legutóbbi felmérése szerint), de vannak 100 ezer dolláros helyek is. Nyugdíjasunk persze azzal is számol, hogy egészsége idővel romolhat, több gyógyszerre, orvosi ellátásra lesz szüksége. Osztott-szorzott, és kijött neki, hogy még így is jobban megéri a szálloda. Tegyük hozzá, a Holiday Inn az USA-ban közepes árkategóriába tartozik, ezért a családok mellett főleg a nyugdíjasok szeretik – azaz társasága is lenne a bácsinak, ha épp arra vágyik. Az amerikai sajtó azonnal ugrott a témára – górcső alá vette az idősotthonok szolgáltatásait. Kiderült, hogy a bácsinak igaza van, továbbá, hogy az árlisták nem mindenütt „transzparensek“, vagyis az otthonok trükköznek az árakkal, egyedi kalkulációt emlegetnek, telefonon pedig nem hajlandók konkrét összeget mondani.

Mindez azért érdekes nekünk, mert az idősotthonbiznisz nálunk is virágzik – egyre többen jönnek rá, hogy nagyot lehet kaszálni.

A vállalkozók, menedzserek, akik nem érnek rá törődni idős szüleikkel, szívesen helyezik el őket luxusotthonokban. Az állami intézményekben hosszú a várólista és eléggé szerények a körülmények. A városokban gyakorlatilag megszűnt az a modell, hogy generációk élnek egy háztartásban. (A fiatalok inkább drága babysittert fogadnak, mint hogy magukhoz vegyék a nagyit.) És félórás internetes keresgélés elég, hogy megállapítsuk: a magánotthonok nálunk sem közölnek összegeket, inkább csak dicsérik magukat a honlapjukon. Viszont az a néhány adat, amit találtunk, azt mutatja, hogy hamar fel fogunk zárkózni az USA-hoz. Alulról már nyaldossuk az ottani összegeket.